Újabb orosz oligarchák, köztük a Chelsea tulajdonosa és a Gazprom vezérigazgatója ellen hozott szankciókat a brit kormány
Újabb orosz oligarchák, köztük Roman Abramovics, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában játszó Chelsea tulajdonosa és Alekszej Miller, a Gazprom gázipari óriáscég vezérigazgatója ellen jelentett be szankciókat csütörtökön a brit kormány. AElolvasom
Sétáló Pingvin a Dózsa György úton
Befogtak egy a Dózsa György út közepén „totyogó” pingvint a rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel. Azt írták, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányság járőrei és a velükElolvasom
Ellenzék: az állam fizesse ki, amivel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek tartozik!
Az ellenzéki pártok azt kérik, hogy az állam fizesse ki azt a pénzt, amivel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek tartozik – közölte a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.Elolvasom
Kegyeleti tartalom – Temetkezési Unió Kft. 2004 óta a kegyeleti szakmában
Szponzorált tartalom A Temetkezési Unió Kft. 2004 óta működik. Alapítói a Fővárosi Temetkezési Intézet dolgozói voltak. Legfontosabb cég filozófiánk alapja, hogy az elhunytak utolsó útját méltósággal bonyolítsuk. Azt a hitvallástElolvasom
Először jutottak be lányok nagyobb arányban a japán orvosi egyetemekre a manipulálási botrány óta
Először jutottak be lányok nagyobb arányban, mint a fiúk a japán orvosi egyetemekre a felvételi eredmények manipulálása miatt kirobbant botrány óta. Az új adatok szerint a felvételiző lányok 13,6 százaléka,Elolvasom
Most az 1-es villamos volt soron
Továbbra is ellenörzik Budapest villamosvonalain utazok biztonságát a rendőrők. Az 1-es villamosvonal közelében két körözött személyt is elfogtak. A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai partnersége keretében a rendőrök ezúttalElolvasom
Out of Bounds: Abstract / Organic / Biomorphic
Az Out of Bounds: Abstract / Organic / Biomorphic magyar-lengyel csoportos kiállítás a kortárs absztrakt művészet előtt tiszteleg. „Számomra az, amit organikusnak mondok, összeolvad az általam absztraktnak hívottal, amelyet mások geometrikusnak neveznek.Elolvasom
44. Utazás Kiállítás
A 2022. március 3-6. között megrendezésre kerülő 44. Utazás Kiállítás keretében egészségturizmus konferencia is várja az érdeklődőket. A szakmai eseményre 2022. március 4-én kerül sor a Hungexpo G Pavilon VIPElolvasom
Téli sörkánaán az InterContinentalban
Szponzorált tartalom A korlátlan sörkóstolás mellett kortyolhatunk whiskey-ket, pálinkákat, borokat és a gourmet vendégeket kontinenseken átívelő sörvacsora is várja február 18-19-én az egyetlen hazai téli sörfiesztán. Valamint több tucat kiállító,Elolvasom
Burkoltan fenyeget a kínai közösség
Baranyi Krisztina nem oly régen nevezett el néhány utcát a kerületben, tiltakozva a Fudan egyetem építése miatt. A kínai magyar közösség nem jó szemmel nézte a polgármester asszony tevékenységét ezértElolvasom
Miért éppen gipszkarton?
Szponzorált tartalom Profi, az építőiparban sok éves tapasztalattal rendelkező csapatunk Budapesten és Pest megye teljes területén vállal szárazépítészeti, gipszkarton szerelési munkálatokat. Kulcsszavaink, amelyek megszabják munkánkkal kapcsolatos elvárásainkat a pontosság, precízség, szavahihetőség, esztétikum,Elolvasom
Két új integrált park Budapesten
A hét folyamán a Ferencvárosi Önkormányzat kezdeményezésre, kutyás szakmai szervezettel is egyeztetve, a Március 15. tér után újabb parkokban, a Nehru parton és a Gizella sétányon is kijelölésre kerültek integráltElolvasom
Főpolgármester: nem korlátozható a közoktatási intézményekben dolgozók sztrájkhoz való joga!
Nem korlátozható a közoktatási intézményekben dolgozók sztrájkhoz való joga! – írta Karácsony Gergely főpolgármester „a koalíciós polgármesterekkel” közös közleményében szerdán. A pedagógusok figyelmeztető sztrájkjával kapcsolatban úgy fogalmaztak, kiállnak azok mellett,Elolvasom
A BBB lett a 2. legnépszerűbb program 2021-ben
Az ország második legnépszerűbb programja lett 2021-ben az ország egyben legrégebbi rendezvénye, az idén 49. évében járó kulturális és zenei és családi Boglári Szüreti Fesztivál. A programturizmus portálon a tavalyiElolvasom
Nincs diploma, nincs MSZP
Bangóné Borbély Ildikó kizárására került sor az MSZP soraiból, ugyanis nem válaszolt a feltett kérdésre, miszerint honnan van a diploma. Minden napra jut egy hír amiben bizonyos emberek, bizonyos diplomájárólElolvasom
Kiestünk. Izland nem csak fociban jobb
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott tovább a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportköréből, miután 31-30-ra kikapott Izlandtól a harmadik, utolsó fordulóban, kedden a budapesti MVM Dome-ban. A magyarok csütörtökön 31-28-asElolvasom
MŰÉRTŐK 3 – Bánó András riportkönyv bemutatója
A Kálmán Makláry Fine Arts kiadásában 2018 óta minden év végén megjelent interjúkötet sorozat a XX. század közepétől napjainkig elsősorban a magyar műkereskedelem és műgyűjtés titokzatos és izgalmakkal teli világábaElolvasom
Gyermekvédelmi népszavazás
Gyermekvédelmi népszavazás – Nacsa: a Fidesz és a KDNP a gyermekek és a családok pártján áll. Április 3-án nemcsak országgyűlési választások lesznek, hanem a gyermekvédelmi népszavazás is – hívta felElolvasom
Halálos baleset Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között
Tiszaalpár, 2022. január 2. Út menti fának csapódott személygépkocsi Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között 2022. január 2-án. A balesetben a járművet vezető férfi életét vesztette. MTI/Donka FerencElolvasom
Az Auchan Magyarország nevében csalnak
Csalók hirdetnek nyereményjátékot az Auchan nevében a legnagyobb közösségi oldalon – jelezte az Auchan Magyarország vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. Azt írták: a Facebookon terjed az a hamis nyereményjáték, amibenElolvasom
Elhunyt Madarász Csilla
2021. december 31-én hosszú betegség következtében, 78 éves korában elhunyt klubunk egykori úszója, Magyarország érdemes sportolója, az FTC örökös bajnoka, Madarász Csilla. A néhai sportoló 1955-től a Budapesti Kinizsi, majdElolvasom
Engedélyezték Porosenko volt ukrán elnök őrizetbe vételét
Kérelmezte a főügyészi hivatal Petro Porosenko korábbi ukrán elnök letartóztatását, az illetékes kijevi Pecserszk kerületi bíróság pedig el is rendelte őrizetbe vételét, hogy bíróság elé állítsák, ahol döntenek majd errőlElolvasom
Szilágyi Áron olimpiai bajnok, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete Fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztő falmászó foglalkozásán vett részt
Szilágyi Áron, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium autizmus spektrumzavarral élő kisiskolás diákjaival közösen vett részt a MOL Gyermekgyógyító Program egyik idei nyertese, a HópárducElolvasom