Újabb örült taszított a halálba két embert az Árpád hídon – videóval a mentésről

Három gépkocsi ütközött össze szerda este Budapesten, az Árpád híd közepén, a Pestről Budára vezető oldalon.

Taxit lopott, majd azzal menekült a szembe sávban. A karambolban három ember, köztük a taxis hölgy gépjárművét eltulajdonító is halt meg.

A police.hu tájékoztatása szerint, Budapest III. kerületében, a Tavasz utcában állt meg pihenni egy taxisofőr nő 2024. július 3-án éjszaka. Az asszony a kocsija mellet dohányzott, amikor 22 óra 20 perckor egy idegen férfi beült a volán mögé. A nő próbálta megakadályozni, de a férfi – némi dulakodást követően – elhajtott a kocsijával. Forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra, már itt ütközött egy, a lehajtón szemben, szabályosan közlekedő autóval, ekkor még nem sérült meg senki. A hídon továbbra is a forgalommal szemben haladt Pest irányába, majd a margitszigeti lehajtó után okozott balesetet, ebben egy személyautó és egy másik taxi volt érintett. A hármas ütközésben az eltulajdonított taxit vezető 43 éves férfi, valamint a szemben közlekedő Suzukit vezető 34 éves férfi és 32 éves női utasa a helyszínen életüket vesztették. A másik taxi vezetőjét és három utasát a tűzoltók vágták ki a roncsból, majd a mentők kórházba vitték őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, valamint halálos közúti baleset okozása miatt folytat büntetőeljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják, hogy az okozó mekkora sebességgel haladt a baleset idején, és azt is, hogy volt-e szervezetében alkohol, vagy bármilyen bódító hatású szer.

A balesetet okozó férfit a tragédia előtti hajnalon már előállították a III. Kerületi Rendőrkapitányságra, mert arról érkezett bejelentés, hogy zavartan viselkedik. A kiérkező rendőrök csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak nála, és a gyorsteszt is pozitív eredményt mutatott, ezért mintavételre előállították, majd kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Mivel az őrizetbe vétel feltételei nem álltak fenn, ezt követően szabadon bocsátották.

A műszaki mentést hat tűzoltóautóval húsz tűzoltó végezte, amelynek során az egységek a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett három feszítő-vágóval kiszabadították az ütközés következtében a járművekbe szorult utasokat. A baleset következtében három ember életét vesztette, négy embert a mentőszolgálat kórházba szállított – tájékoztatta portálunkat a Katasztrófavédelem


Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.