Erről a Budapesti Autósok portál számolt be. Előzetes információk szerint a sofőr figyelmét egy szóváltás zavarhatta meg és így került a szabályosan közlekedő gyalogos a busz alá. Az esetet a rendőrség szakemberei is vizsgálják.
A 30 éves férfi – aki láthatósági mellényt is viselt – szabályosan kelt át az úton, amikor a jármű áthajtott rajta. A mentők perceken belül a helyszínre érkeztek, de az életét már nem tudták megmenteni.
- Mit keresett itt Ruslan?BUDAPEST – Komoly nemzetközi kihívás és több évtizedes fejlesztési munka betetőzése előtt áll a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Role 2-es szintű tábori kórháza. Az alakulat állománya elindult Észtországba, hogy részt vegyen a nagyszabású Vigorous Warrior 2026 katona-egészségügyi gyakorlaton, ahol egyidejűleg a szigorú NATO MEDEVAL minősítési eljárás követelményeit is teljesíteniük kell. A Tünde utcai Központban rendezett
- Bilincs és rabszállító: Így bukott meg a budapesti „parkolási és kertészeti maffia”A csütörtöki nap történelmi pillanatként vonul be a hazai politikai életbe. A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése értelmében bilincsben és vezetőszáron kísérték a Gyorskocsi utcai börtönbe a fővárosi politika eddig érinthetetlennek hitt figuráit. A Fidesz és az óbaloldal prominens képviselői szó szerint egy rabszállító kocsiban végezték – a vád: több mint 2 milliárd forintnyi kenőpénz.
- La Femme International Film Festival Europe – első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválRendkívüli filmes utazásra invitálja a nézőket a Cinema City! Június 5-én a Cinema City Mammut moziban is elindulnak a vetítések, és kezdetét veszi az első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztivál, a La Femme International Film Festival Europe (LAFIFFE). A Cinema City hálózata fontosnak tartja, hogy teret adjon a különféle kultúrákat, generációkat, alkotókat és nézőket összekötő
- Facebook hirdetéskezelés: Miért égeti a pénzét, ha csak a „Kiemelés” gombot használja?Sokan azt gondolják, hogy a Facebook hirdetéskezelés annyiból áll, hogy posztolunk valamit, majd rákattintunk a kék „Bejegyzés kiemelése” gombra, beállítunk egy napi költségkeretet, és várjuk a csodát. 2026-ban azonban a Meta algoritmusa már sokkal komplexebb, a verseny pedig kegyetlenebb, mint valaha. Aki ma csak „szerencsét próbál” a hirdetési felületen, az szinte garantáltan csak égeti a
- Dráma a Puskás Arénában: Tizenegyesekkel védte meg BL-címét a PSG!A francia Paris Saint-Germain (PSG) drámai körülmények között, tizenegyespárbajban (4–3) győzte le az Arsenalt a budapesti Puskás Arénában rendezett Bajnokok Ligája döntőjében, ezzel megvédve európai bajnoki címét. A budapesti döntő összefoglalója: Hogyan alakult a mérkőzés Fotó: APEV Média mr3.hu Ez még érdekes lehetGémesi György – mocskos csalás voltjúlius 28, 2024Minden idők legjobb eredményét hozták a


















