Isten hozott! Ez a kedves köszöntés szó szerint is igaz azokra, akik részt vesznek a 2024-es Különleges kongresszuson Budapesten

Egy magyar mondás szerint „vendég a háznál, öröm a háznál”. Ez jól kifejezi, mit érzünk, miközben izgatottan készülődünk a látogatásotokra. A vendégek örömet hoznak a házhoz, azaz a magyarországi testvérek nagy családjához. A kongresszus és a tervezett programok ebben az örömben egyesítik majd a vendéglátókat és a meghívottakat.

30 ezer vendéget vár az idei “Különleges kongresszus” a világ sok tájáról Budapestre az MVM Dome és a Grupama Arénába.

Komoly szervezés előzi meg a hétvégi három napos Jehova Tanúi által megrendezett kongresszus és rendezvénysorozatot.

A nemzetközi vendégek és a helyi Tanúk Magyarország és Budapest több pontján olyan programokon vehetnek részt, amire talán más alkalommal nem juthatnak el. Többek között albán, japán, amerikai, orosz, ukrán vendégek töltenek el együtt három napot hitben és szeretetben az evangélium tanulmányozásával, de a eljutnak Tihanyba, a Balaton mellé és olyan színes programokon is részt vesznek, mint például Magyarország kiemelkedő hajtófogat versenyző bírtokán szervezett bemutatón a Lázár testvérek birtokán, vagy Esztergomban. A három napos rendezvény lebonyolításában több ezer önkéntes vesz részt, akik folyamatosan segédkeznek a vendégeknek a napi programokban, és a helyszíneken is.

A kongresszuson résztvevő országok:

Albánia, Bulgária, Egyesült Államok, Finnország, Grúzia, Horvátország, Japán, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Törökország

A Budapesten rendezett Különleges kongresszuson kívül Európa több fővárosában, illetve városában így Szófiában, Helsinkiben, Lyonban, Zürichben és Prágában is tartanak kongresszust.

A modern időkben évente megszervezett regionális kongresszusok szellemileg felfrissítik és ösztönzik Jehova Tanúit, mindezt örömteli keresztény társaságban. 

Portálunk fotósa is meghívást kapott a rendezvény sajtótájékoztatójára és betekinthetett a kulisszák mögé.

Az eseményről folyamatosan tudósít a “Különleges kongresszus” honlapja, a jwevent.org

Képgaléria


Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.