SOROS-BÉRENC ORBÁN?

Megosztom

Márki-Zay Péter

A Mindenki Magyarországa Mozgalom hazánk történetében elsőként teljesen átlátható módon a főkönyvünk minden sorát dátummal és összeggel, anonimizálva nyilvánosságra hozta (a törvényes határidő jövő május, és az is csak a végösszegekre vonatkozik). A Fidesz-KDNP ahelyett, hogy példaként a saját oldalán is bevezetné az átláthatóságot, szokásához híven sorosozni kezdett, ezért szeretném az alábbiakat leszögezni.

A Fidesszel ellentétben, az MMM sem Soros Györgytől, sem szervezeteitől nem kapott támogatást. Márki-Zay Péter, Orbán Viktorral ellentétben, soha nem találkozott Soros Györggyel, aki őt soha nem támogatta és akit ő eképpen soha nem is árult el.

Az MMM nem párt és soha egyetlen fillér közpénzt sem használt fel – ami a Fideszről és támogatóiról sajnos nem mondható el- eképpen az Állami Számvevőszék hatókörébe sem tartozik. A saját pártfinanszírozási és kampányszabályait is rendre megszegő Fidesz-KDNP vádaskodásait cáfolva közöljük, hogy az MMM és támogatói pártokat nem finanszíroztak, nem is finanszírozhattak, sem belföldi, sem külföldi forrásból- Általános felvilágosító kampányt folytattunk és a népszavazás kapcsán juttattunk el információkat a választópolgárok széles köréhez, párthovatartozástól függetlenül. Fontosnak tartottuk többek között az alábbi kérdéseket:

1. A Fidesz gyűlöletkeltő törvényjavaslata és rendkívül megengedő törvénykezési gyakorlata teljesen alkalmatlan a gyermekeink megvédésére a kormányzati segítséggel hazamenekített fideszes pedofiloktól, akik egy nevetséges pénzbírság megfizetése után továbbra is szabadlábon veszélyeztetik őket. Mi ezt elítéljük és valódi gyermekvédelmet követelünk!

2. Migránsbetelepítést Magyarországra egyedül a Fidesz-kormány végez, évi 50 ezer Unión kívüli migránsnak adva ki letelepedési engedélyt, pénzért közismert bűnözőknek és nemzetközi körözés alatt álló terroristáknak. Ha minden uniós tagállam ilyen arányban engedné be a migránsokat, évi kétmillió bevándorlóval nőne Európa lakossága – ezzel Orbán Viktor a korábbi támogatója, Soros György által javasolt legfeljebb félmilliót arányaiban négyszeresen túlszárnyalta. Mi követeltük a Fidesz által kiadott letelepedési engedélyek (kötvénnyel vagy anélkül) átvilágítását és minden bűnöző és terrorista haladéktalan kiutasítását.

3. A korrupció teljes felszámolását és szigorú büntetését követeltük pártállástól függetlenül, 2010 előtti és utáni ügyekben egyformán, ennek érdekében létrehozva egy korrupcióellenes ügynökséget és csatlakozva az Európai Ügyészséghez. Nemcsak 2002-ben, de 2010-ben is elmaradt az elszámoltatás és a korrupt politikusok által ellopott nemzeti vagyon visszavétele, ami nélkül nincs demokratikus rendszerváltás Magyarországon.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom többek között ezen három cél érdekében folytatott kampányt, és ezúton is biztatja a kormányt ezen céloka megvalósítására. Az erre a célra – küldföldről és belföldről – kapott támogatásokat maradéktalanul a fentiekre költöttük, Magyarország törvényeit maradéktalanul betartva. Tudjuk, hogy ma még az átláthatóság, a becsület és a tisztesség ritka jelenség a magyar politikában, de tudjuk azt is, hogy csak akkor lesz Magyarország keresztény kultúrájú, becsületes és gazdagodó ország, ha átvesszük a nyugati kultúrát, a demokráciát és a jogállamot is. Célunk, hogy a magyar fiataloknak ne kelljen Nyugatra menniük, ha nyugati bérekre és nyugati szabadságra vágynak, lehessenek szabadok és sikeresek saját hazájukban, szüleik és barátaik társaságában. Isten óvja Magyarországot!


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .