Hager Ritta kiállítása a Pesti Vigadóban

Belső csend címmel retrospektív kiállítással tiszteleg Hager Ritta hét évtizedes textilművészeti munkássága előtt szerdától a Vigadó Galériában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

Hager Ritta textiltervező iparművész életműve a kezdetektől a szakralitás, a keresztény szellemiség jegyében épül. Az MMA retrospektív kiállítással is köszönti jeles tagját, a nemzet művészét 90. születésnapja alkalmából – közölte az MTI-vel szerdán a Magyar Művészeti Akadémia.
    „Hager Ritta választása nemcsak önmaga számára egyértelmű, de egyéni tanúságtétele a hívő ember közösségi életformájában válik jellé. A keresztény lelkiség megvallása pótolta számára azt a deficitet, amit a 20. századi ateista világmagyarázatok hiábavalóan próbáltak mesterségesen betömni. Bár kínálkozott és kínálkozik számtalan út, ő az evangéliumi utat fogadja el érvényesnek és üdvözítőnek. Tanúságtételének eszközéül pedig a művészet mellett döntött, amit spiritualizmussal telített textilkompozíciók formájában tár a világ elé” – idézi a közlemény Keppel Márton művészettörténészt.


    Hager Ritta 1931-ben született Budapesten. Művészeti tanulmányait az Országos Magyar Iparművészeti Iskolában 1949-ben fejezte be. Molnár Béla tanítványaként textilnyomó szakon végzett, de munkásságát kezdetektől a csomózott, egyéni technikákat alkalmazó textilkészítés határozza meg. Tanulmányai után az Operaház kosztümfestőjeként dolgozott, de szakmai pályafutását megtörte az 1951-es kitelepítés. A megpróbáltatásokkal teli éveket követően 1954-től 1958-ig a Textilfestő Iparművészek Alkotóközösségében, majd 1958 és 1968 között az Iparművészeti Vállalat tervezőjeként és kivitelezőjeként tevékenykedett. 1968 óta szabadfoglalkozású textilművészként dolgozik.


    Az 1960-as évek óta szerepel rendszeresen műveivel a magyar ipar- és képzőművészeti kiállításokon, rendez műveiből önálló tárlatokat, és számos megbízásra készült műve – függöny, textil falikép, falikárpit – került magyar és külföldi közintézményekbe, egyházi épületekbe, közösségi terekbe is. A művészi alkotómunka mellett aktív közéleti tevékenységet is kifejt: számos művészeti és társadalmi szervezet, csoport aktív résztvevője, tagja, alapító tagja. Munkáit több rangos múzeum, gyűjtemény őrzi, kiállítási szerepléseit megannyi díj elnyerése fémjelzi. Munkásságát a legrangosabb szakmai díjakkal (1988 Munkácsy-díj, 2003 Kossuth-díj, 2014 Nemzet Művésze díj) ismerték el. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
    Hager Ritta retrospektív kiállítása június 20-ig látható a Vigadó Galériában.


megveszLAK.hu Az ingatlan portál

  • Eladó lakás Budapest II. kerület, 82 900 000 HUF
    on 2025.07.12. at 03:41

    Eladásra kínálunk egy remek elosztású, világos lakást a kedvelt és békés Eszter utcában, Budapest II. kerületében. A lakás az ingatlan tulajdoni lapján 38 m²-es, a valóságban azonban 40 m²-es alapterülettel rendelkezik. a tulajdoni lapon földszintiként van feltüntetve, ám a környék domborzati…

Hozzászólások

Hozzászólási feltételek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Hozzászólási feltételek