Idén szeptember 8-16. között kerül sor a II. kerületben a 2024. évi lakossági lomtalanításra.
A MOHU Budapest Zrt. Budapest új hulladékgazdálkodási szolgáltatójaként a törvényi szabályozásnak megfelelően, évente egyszer szállítja el az ingatlanoktól, külön díjazás nélkül a budapesti háztartásokban keletkező nagydarabos lomhulladékot.
A kerületeket a Társaság körzetekre osztotta, amelyekből koncentráltan, egy-egy nap alatt szállítja el a lomokat, gyorsan felszámolva ezzel az akadályt és a piszkot a közterületeken.
Az elszállítást az előző évek gyakorlatával megegyező módon, kizárólag a kihelyezést követő napon végzik a MOHU Budapest munkatársai. A lomok kikészítésének pontos időpontjáról és módjáról a Társaság értesítő útján előzetesen, írásban tájékoztatja az érintett lakosságot, akik a www.fkf.hu oldalon térképen is tájékozódhatnak a lakcímükre vonatkozó pontos lomkikészítési dátumról.
A térkép elérhető a következő linken: https://www.fkf.hu/ii-keruleti-lomtalanitasi-korzetek-2024
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki.
Továbbra is tilos a lomnak nem minősülő hulladékféleségek kihelyezése, mint pl. a háztartási (kommunális) hulladék, szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl. papír, műanyag, fém, üveg), elektromos és elektronikai hulladék, építési és bontási törmelék (pl. mosdókagyló, fürdőkád, csempe és törmeléke, használt nyílászárók), sitt, föld, síküveg, zöldhulladék, textil (pl. ruhanemű), ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék. Ugyancsak szigorúan tilos veszélyes hulladék kihelyezése.
A MOHU Budapest kéri a lakosokat, hogy:
– a lomot a lakóházuk előtti, hulladékgyűjtő-járműveikkel jól megközelíthető közterületre helyezzék ki;
– ne a parkoló autók mögé pakoljanak, mert úgy a Társaság járművei nem tudják megközelíteni a lomkupacokat (ha lehetséges, a társasházak jelöljenek ki egy-egy helyet, ahová a lakók kihelyezhetik a nagydarabos hulladékokat);
– zöldterületre ne pakoljanak, óvják a környezetet.
Lapra szerelt fahulladékok külön gyűjtése:
Tájékoztatjuk, hogy az idei évtől a fahulladékokat munkatársaink elkülönítetten gyűjtik be a lomtalanítás alkalmával. A fából készült lomok szelektív begyűjtése ugyanis lehetővé teszi ezen értékes anyag hatékony újrahasznosítását, ezért is fontos, hogy a fahulladékokat az egyéb lomoktól elkülönítve helyezzék ki, hogy azokat munkatársaink egyéb körülmények figyelembevétele mellett – lehetőség szerint külön célgéppel – el tudják szállítani.
A fahulladékok közé helyezhető: tömör fa, deszka, léc, forgácslap, lapra szerelt bútorok (a bútor részét képező zsanér, kilincs, fióksín, csavarok benne maradhatnak), OSB-lapok, rétegelt lemez, lapra szerelt faláda, rekesz, raklap.
Kérjük, hogy a fahulladékok közé ne helyezzen kerti zöldhulladékot, nem lapra szerelt bútort, kárpitozott bútort, egyéb anyagot tartalmazó fahulladékot (pl. rászögelt szövet, ráragasztott tükör), MDF/HDF lapot, fa nyílászárót.
A térkép elérhető a következő linken: https://www.fkf.hu/ii-keruleti-lomtalanitasi-korzetek-2024
Idén harmadik alkalommal is szervez a II. kerület veszélyeshulladék-gyűjtést, mejnek tervezett időpontja 2024. szeptember 14. A veszélyeshulladék-gyűjtésről hamarosan bővebb tájékoztatást adunk.
Még több hír a II. kerületből
Budapest 2 Hírek II. kerület – Az Mr3.hu tagja
- Rugalmasabbá válik az alsó tagozatos oktatás: 14 pontból álló javaslatcsomagot kaptak az iskolákby rozsadombinfo on 2026.08.08. at 17:55
Gyermekközpontúbbá és élményközpontúbbá tenné az alsó tagozatos tanulást a minisztérium a 2026 szeptemberében induló tanévtől. Az oktatásért felelős miniszter Facebook-bejegyzésben számolt be arról a szakmai kezdeményezésről, amelynek célja a kisdiákok terhelésének csökkentése és a tanulási kedv növelése. „Az iskola első évei meghatározóak abban, hogyan viszonyul egy gyermek később a tanuláshoz. Ezért azt szeretnénk, hogy az The post Rugalmasabbá válik az alsó tagozatos oktatás: 14 pontból álló javaslatcsomagot kaptak az iskolák appeared first on Budapest 2 .
- Milliókat érő nemzetközi drogszállítmányt kapcsoltak le Kőbányán – Kínai és cseh futár került rács mögé – videóvalby rozsadombinfo on 2026.07.01. at 20:30
Több mint 16 kilogramm kábítószert, mérlegeket és egy halom SIM-kártyát foglaltak le a budapesti nyomozók egy kőbányai raktárnál. A külföldről érkező, feketepiacon több mint 65 millió forintot érő szállítmány átvétele után azonnal lecsaptak a rendőrök. Csapda a kőbányai raktárnál A hatalmas drogszállítmányra eredetileg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatósága bukkant rá a külföldről The post Milliókat érő nemzetközi drogszállítmányt kapcsoltak le Kőbányán – Kínai és cseh futár került rács mögé – videóval appeared first on Budapest 2 .
- Drasztikusan csökken az orvosi ügyeletek száma Budapesten
- Trolibusszal Kőbányára – augusztus közepétől a X. kerületig jár a 75-ös troli
- Art konyhabútor
- Békásmegyeren is korszerűbbé vált az utastájékoztatás – új táblákat helyezett ki a BKK
- Közkutak a XIX. kerületben
















