Nyaklánckitépők ellen emelt vádat az ügyészség

A vád szerint a két férfi összesen négy időskorú, több esetben betegségeik miatt is nehezen közlekedő sértettet támadott meg a nyakláncaik megszerzése érdekében, főleg lépcsőházakban. Egy esetben az egyikük, az ékszerét visszaszerezni próbáló sértettel szemben erőszakot is alkalmazott.

A vádirat szerint a vádlottak – egy 29 és egy 31 éves férfi – 2020. szeptemberoktóberében összesen négy időskorú, és a bűncselekmény elhárítására jellemzően betegségeik miatt is korlátozottan képes nőt támadtak meg; a nyakukból az arany nyakláncaikat, több esetben medállal együtt kitépték, majd a megszerzett értékkel elmenekültek.

A vádlottak módszere az volt, hogy a hazafelé tartó sértettet követték, majd egyikük bement a sértett után a lépcsőházba, megszólította a nőt, ezután pedig egy hirtelen mozdulattal kitépte az ékszert a nyakából. A másik vádlott mindeközben – a gyors menekülés érdekében – a lépcsőház bejárati ajtaját nyitva tartotta, és figyelt, ezzel segítve a bűncselekmény elkövetését. A vádlottak futva távoztak a helyszínről.

A vádlottak egy II., egy VI. és egy XI. kerületi lépcsőházban követték el a vád szerinti bűncselekményeket.

Egy további esetben az utcán támadtak rá egy sértettre. A XIII. kerület, Victor Hugo utcában, egy boltból hazafelé tartó, idős kora és betegségei miatt lassan járó nő nyakából tépték ki a nyakláncát, ami azonban kicsúszott a támadó kezéből, és a sértett ruházatába esett. A vádlottak ekkor értékek nélkül menekültek el a helyszínről.

A vádlottak a sértettektől összesen csaknem 700.000 forint értékben zsákmányoltak ékszereket, ezen túl a kísérleti szakban maradt bűncselekménynél is több mint 150.000 forint volt a veszélyeztetett érték.

A legidősebb sértett 81 éves volt a cselekmény idején. Ő a támadójától megpróbálta a nyakláncát visszaszerezni, megindult a vádlott felé, egyik kezével megragadta a vádlott ruháját, míg a másik kezével megpróbálta becsukni a lépcsőház ajtaját. A vádlott ekkor az eltulajdonított nyaklánc megtartása érdekében, az időskorú sértettet visszalökte, majd a bűncselekményt segítő vádlott-társával együtt elmenekült a helyszínről.

A többszörösen büntetett vádlottakkal szemben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség rablás és több rendbeli kifosztás miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügyészség mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását, egyiküknél a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárását is indítványozza. A két férfi jelenleg is letartóztatásban van.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .