egészségügy

DK: módosítani kell az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt

Megosztom

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok ismét nyújtsák be az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényhez készített módosító javaslatukat.

Szponzorált tartalom

        A DK frakciószóvivője szerdai, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: napok óta másról sem szólnak a hírek, csak arról, hogy melyik kórház melyik osztálya állt le, hol mennyi orvos és ápoló mondott fel.


        Varga Zoltán hozzátette, ez mind az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény következménye, és nem történt volna meg, ha a kabinet nem söpri le azt, a jogszabályhoz tavaly novemberben benyújtott közös ellenzéki módosító indítványt, ami a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslatai alapján készült.


        A képviselő leszögezte, hatályon kívül kell helyezni a törvény azon rendelkezéseit, amelyek hátrányosan érintik az orvosokat, ápolókat és más egészségügyi dolgozókat. A béremelést pedig ki kell terjeszteni az ápolókra, a többi egészségügyi dolgozóra, illetve a szociális dolgozókra is – jelentette ki a frakciószóvivő.


        Felháborítónak nevezte, hogy az állam gyakorlatilag mindent megtehet az egészségügyi dolgozókkal, kiskatonákként rendelheti őket bárhova az országban. Ez bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot teremt – mondta Varga Zoltán.


    Megosztom

    Hozzászólások

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .