Közlekedés

Metrófelújítás

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Korlátozások az M3-as metró felújítása miatt 2020. április 30. 20:00-ig

Az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út között, valamint a Könyves Kálmán körúton az Elnök utcától az Üllői útig buszsávot jelöltek ki. Meghosszabbították a buszsávot a Soroksári úton a Szabadkai úttól a Kén utcáig, a Boráros téren a Közraktár utca irányában, a Vajda Péter utcában a vasúti felüljárótól a Könyves Kálmán körútig, és az M5-ös autópálya bevezető szakaszán már a bevásárlóközpontoktól. A Gyömrői úton befelé a Csévéző utca előtt ugyancsak buszsávot alakítottak ki.

Lezárták az Ecseri út szervizútját a metróállomásnál.

Lezárták a XIX., Vak Bottyán utcát a Lehel utca és a Ferihegyi Repülőtérre vezető út között.

A Nagyvárad téren az Üllői útról a Haller utca felé csak egy sávon lehet haladni, a Vágóhíd utcából pedig nem lehet balra, az Albert Flórián útra kanyarodni. Kerülni az Üllői út–Könyves Kálmán körút–Albert Flórián út útvonalon lehet.

Az Üllői úton az Ecseri útnál megváltozott a jelzőlámpák ritmusa: az Üllői úton befelé tartó forgalom egyszerre haladhat a Ceglédi út felől jobbra kanyarodó járművekkel. A Ceglédi útról egy sávban lehet az Üllői útra jobbra kanyarodni. Az új forgalmi rend miatt a benzinkút csak a Balkán utca felől közelíthető meg.

A metrófelújítás idején kétirányú a XVIII., Kinizsi Pál utca.

A Határ útnál és a Nagyvárad térnél a megváltozott forgalmi rend miatt gyalogosan is fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Az Üllői úton és a párhuzamos útvonalakon, így az M5-ös autópálya bevezető szakaszán és a Soroksári úton is hosszabb menetidőre kell készülni, érdemes ezért korábban vagy később útnak indulni, és előre megtervezni az utazást.
Munkanapokon az M3-as metró a Nagyvárad tér és Újpest-központ között közlekedik. Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között pótlóbusz jár, azonban a reggeli csúcsidőben az M3E autóbusz is közlekedik, amely a Határ úttól a Nagyvárad térre viszi az utasokat, de a Népligetnél nem áll meg.
Hétvégenként az M3-as metró csak a Lehel tér és Újpest-központ között közlekedik. Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között pótlóbusszal lehet utazni.

Az M3-as metró déli szakaszával párhuzamosan közlekedő metrópótló autóbuszok mellett a dél-pesti városrészekből munkanapokon expressz járatok is indulnak a Nagyvárad térre, a közvetlen metrókapcsolat biztosítása érdekében:
– A Havanna- és a Gloriett lakótelepről a 194M autóbusz gyorsjáratként a Nagyvárad térig viszi az utasokat.
– Hétköznapokon az Alacskai úti lakótelepről és Pestszentimre térségéből a 254M autóbusz a Nagyvárad térig közlekedik.
– A Nagykőrösi út térségéből és Gyál felől a reggeli csúcsidőben a 84M, a 94M és a 294M autóbusz ugyancsak a Nagyvárad térig közlekedik, a külső végállomások felé azonban változatlanul a Határ útról indulnak.
– Rákoskeresztúrról munkanapokon a 161E autóbusz a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban az M2-es metróhoz az Örs vezér teréig viszi az utasokat.
– A Szentlőrinci lakótelepről munkanapokon a 223M autóbusz a reggeli és a délutáni csúcsidőben Pesterzsébeten át a Boráros térre viszi az utasokat, a 23E autóbusz ugyanakkor a Boráros térről csak Pesterzsébet, városközpontig közlekedik. Ebből a városrészből még a sűrűbben induló 99-es autóbusszal is könnyen megközelíthető a belváros.
– A 200E autóbusz minden nap meghosszabbított útvonalon a repülőtérről a Nagyvárad térre viszi az utasokat.
– A felújítás idején sűrűbben közlekedik a 2-es villamos is.

A 181-es és a 281-es autóbusz Ecseri út megállóját áthelyezték az Ecseri útra, a Dési Huber utcában pedig új, ideiglenes megállóhelyet létesítettek.

Az agglomerációból az elővárosi vonatokkal Kőbánya-Kispest helyett érdemes tovább utazni a metrókapcsolatot biztosító nagyobb pályaudvarokig. A Budapest-bérlettel utazók a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy vasútállomás között az InterCity és gyorsvonatokat felár nélkül vehetik igénybe.

A Soroksári úton, valamint a Nagykőrösi úton közlekedő dél-pesti elővárosi Volánbusz-járatok munkanapokon a reggeli csúcsidőben a Nagyvárad teret is érintik.

Az Alig utcát a Váci útnál lezárták.

Olvassa el ezt is
Holnaptól változnak a menetrendek Budapest városi közlekedésében

Arold Péter A BKK holnaptól változtatott a közlekedési járatok menetrendjén, szombati menetrendre áll át és számos frekventált közlekedési útvonalon változtat Érdekel

A mobiljegy a biztonságos

A koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy a napi utazások során a lehető legkevesebbet érintkezzenek egymással fizikailag az utasok és a Érdekel

Változik a forgalmi rend az Üllői úton

Ideiglenesen változik a forgalmi rend az Üllői úton a Corvin-negyednél keddtől várhatóan a hónap végéig a 3-as metró felújítása miatt Érdekel

A XI. kerület közösségi közlekedésének fejlesztése

2019. szeptember 16-tól a 154-es buszjárat meghosszabbított útvonalon, az Infopark érintésével a BudaPartig közlekedik. A 154-es busz Gazdagrét felől Újbuda-központig Érdekel

Mely BKK járatokon szállítható kerékpár?

A HÉV-vonalakon kívül a Budapesti Közlekedési Központ számos járatán lehet kerékpárt szállítani: a hajókon, a fogaskerekűn, valamint több autóbuszon és Érdekel

Őszi forgalmi változások a Gyermekvasúton

Forrás Október elejétől november közepéig pályakarbantartás miatt többször változik a budapesti Gyermekvasút menetrendje, néhány napig pedig Érdekel

Mobiljegy a metróban

Egy új fejlesztésnek köszönhetően egyszerűbbé vált a mobiljegy használata a metróállomásokon. Már kódbeolvasás nélkül is lehet igazolni a mobiljegy érvényességét. Az Érdekel

Baleset történt az Egér úton

2019. szeptember 27-én 10 óra körül három autó és egy busz ütközött össze Budapest XI. kerületében az Egér út 693. Érdekel

Otthagyott E-rollerek

Nagyon sok panasz érkezett önkormányzatunkhoz az elhagyott, a gyalogos forgalmat akadályozó elektromos rollerek miatt. Megunta a VII. kerületi önkormányzat, hogy Érdekel

VoxPay-jel is megvásárolható a Tömegközlekedési mobiljegy

Újabb mobil applikációval, a VoxPay-jel is megvásárolható a Tömegközlekedési mobiljegy, ami BKK mellett a Volánbusz járatain is használható. Így a Érdekel

Forgalomkorlátozás számos helyen

Vasárnap délután és este demonstráció miatt korlátozások lesznek Budapest belvárosában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel. Érdekel

Ünnepi közlekedés

A BKK az év végi ünnepek idején az elmúlt években megszokott módon, több forgalmas vonalon a megszokottnál sűrűbb járatindulással biztosítja Érdekel

Maszkosztás a fővárosban

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Karácsony Gergely főpolgármester elrendelte az arcot eltakaró maszk, kendő vagy sál viselését Budapesten a közösségi közlekedési Érdekel

Újra büntetik a gyalogosokat

Arold Péter Emlékszünk még a szigorú közegre, akik ránk sípoltak, ha szabálytalanul közlekedtünk gyalogosként a városban? Úgy tűnik újra kiterjesztik Érdekel

M0 -További változások

A NIF Zrt. beruházásában az M0 gyorsforgalmi út déli szektorában az M6 autópálya és az 51. sz. főút között az Érdekel

Forgalomkorlátozás

Forgalomkorlátozásokra lehet számítani a belvárosban 2019. november 30-án, szombaton demonstráció miatt. Várhatóan 12:00 és 16:00 között szakaszosan és időszakosan lezárják Érdekel

Villamospálya felújítás a Határ útnál

Pótlóbusz közlekedik a 42-es villamos helyett annak teljes vonalán 2019. november 4-től 15-ig, mert a BKV Zrt. a villamospálya szükséges Érdekel

HÉV pályakarbantartás

A H8-as HÉV rövidített útvonalon, az Örs vezér tere és Mogyoród között jár a 2019. november 16-17-i hétvége mindkét napján Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

tizenöt − hat =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .