VIII. kerület

Józsefváros is leállítaná a kilakoltatásokat

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Pikó András Facebook oldalán jelentette be, hogy hivatalba lépésekor leállítja a kilakoltatásokat, majd felülvizsgálata után szándékában áll kidolgozni egy új folyamatot és más megoldásokat találni, amennyiben arra lát lehetőséget

Mai első utasításom a novemberi kilakoltatási moratóriumig végrehajtandó kilakoltatások leállítása.
Kiderült, bizottsági döntés kellene hozzá, de bizottság nincs, hisz a fellebbezések után leghamarabb 7-én tud megalakulni a testület és a bizottságok. Addigra sok család kerülhet utcára.
Az elköszönő jegyző arról biztosított, hogy dolgoznak a megoldáson, nagyon bízom benne hogy megtalálják. A kilakoltatások leállítása természetesen nem azt jelenti, hogy többmilliós adóssággal, bárki bármeddig lakhat az önkormányzati bérlakásban, de azt igen, hogy elhelyezés nélkül nem lakoltatunk ki október végén és hogy minden olyan esetben, amikor van más megoldás, azt kell választani, illetve kidolgozni.
Ehhez idő és az ügyek alapos kivizsgálása szükséges, azt biztosítaná a folyamat megállítása.

Olvassa el ezt is
Szélső jobbosok támadtak az Aurórára

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint ügyeletükre 14 óra 8 perckor érkezett bejelentés arról, hogy az Auróra utcában az Auróra Érdekel

Felavatták Horváth Zsuzsa cigányprímás és Ökrös Oszkár cimbalomművész domborművét

Horváth Zsuzsa cigányprímást és Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművészt ábrázoló két új domborművet adtak át Budapesten, a Muzsikus Cigányok Emlékhelyen pénteken. Érdekel

Lakat alatt a kábszerkereskedő

Letartóztatásban marad a kábítószer kereskedelemmel gyanúsított férfi. A megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi adta el a kábítószert annak Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

17 + hét =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .