Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is.
A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét két sávon haladhat a forgalom.
A 193 tonnás, 80 méter hosszú hid szerkezetét 8 elemben szállították a helyszínre, ezeket kettesével összeillesztették, így a beemelések alkalmával 2-2 elemet, azaz összesen 4 elemet kellett a helyére daruzni.
A szakemberek a következő hetekben még tovább dolgoznak majd az éjszaka folyamán beemelt elemeken, illetve a hídfők környezetének rendbetételén is.
A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lett volna, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.
Ahogy azt korábban is jeleztük, a velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben, vagy teljes egészében lezárjuk.
Fontos, hogy a meglévő korlátozások mellett a régi híd továbbra is biztonságos. A hídról és a beemelésekről készült videóval hamarosan jelentkezünk!
Köszönjük a türelmet, balesetmentes közlekedést kívánunk!
- Koronavírus – Oltási kampányt indít HollandiaOltási kampányt indít Hollandia a koronavírus-járvány újabb hallámának megelőzésére szeptember közepétől – közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM), a bejelentést a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál ismertette pénteken. Az RIVM közlése szerint az újabb emlékeztető védőoltás beadása azért fontos, mert a járvány kialakulásának veszélye a légzőszervi megbetegedések szezonjának közeledtével megnövekszik. Noha a koronavírussal
- Polgármesteri beszámoló a július 14-i képviselő-testületi ülésrőlA nyári szünet előtti utolsó, rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottuk hétfőn kora délután. Egyebek mellett új logót kap a kerület, a társasházak pedig pályázhatnak felújítási támogatásra. A zuglói lakók szempontjából biztosan az volt a legfontosabb, egyhangúlag meghozott döntésünk, hogy 100 millió forintos keretösszeggel végre ismét pályázatot írtunk ki társasházak és lakásszövetkezetek részére. Az ötlakásosnál nagyobb házak
- Elhunyt Schmuck AndorSchmuck Andor, a Tisztelet Társasága nevű, idős emberekért munkálkodó szervezet alapítója, 54 éves korában elhunyt. Hónapokon át tartó súlyos betegséggel küzdött, életmentő kezeléseken esett át. Márciusban a „Nagy Duett” műsorban maga jelentette be állapota súlyosságát, őszintén beszélve arról, hogy élet-halál kérdését vívja. Bár elhalasztotta kezeléseit a tévés szereplések miatt, később azt is elmondta, hogy már
- DK: a biztosítók és a bankok teljesítsék az ígéretüket!A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a bankoknak és a biztosítóknak teljesíteniük kell a nehéz élethelyzetbe került családok megsegítésére vonatkozó ígéretüket. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján egy lebénult édesapa esetét mutatta be, aki önhibáján kívül nem tudja fizetni a babaváró kölcsön részleteit, és bár a korábbi bejelentés szerint vonatkozna rá a könnyítés,
- „Eddig is bátran képviseltem a kerületiek érdekét, akkor is, ha itt vas jár érte” – Dr. Kiss László polgármester vezette újra Óbuda-Békásmegyer május 21-i testületi ülésétA Képviselő-testület rendkívüli ülésén újra részt vett dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, aki kilenc hónapnyi, kényszerű távollét után az előző pénteken tért vissza a polgármesteri hivatalunkba. Dr. Kiss Lászlót 2024. augusztusban vették őrizetbe, majd kilenc hónapos letartóztatás után május 16-án szabadlábra helyezték, és még azon a napon felvette a munkát. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer törvényesen