Fővárosi Önkormányzat, Közélet

Kálmán Olga is kapott

Meg szeretnéd osztani?

Kálmán Olga belépett a Demokratikus Koalícióba (DK) és politikai főtanácsadóként segíti Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes munkáját.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: Kálmán Olga – akit a párt az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson indított – csatlakozott a DK-hoz, és abban segít majd, hogy Budapestnek “színes, nyitott, európai, korszerű kulturális élete” legyen.
Gy. Németh Erzsébet elmondta: ő kérte fel Kálmán Olgát a feladatra.
Kálmán Olga bejelentette: főtanácsadóként azt javasolja majd a főváros vezetőinek, hogy a Budapesten megvalósuló beruházások értékének egy százalékát kötelező legyen a főváros kulturális életének fejlesztésére fordítani.

Kálmán Olga  magyar szerkesztő-riporter, politikus (DK) pályafutása

Középiskolai tanulmányait a Pest megyei Monoron végezte, az érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de mivel már az első rostán sem jutott túl és nem vették fel, tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán folytatta magyar nyelv és irodalom, valamint népművelés szakon. 1994-től dolgozott a Magyar Televízió Nyugat-magyarországi Regionális Stúdiójában, Szombathelyen szerkesztette és vezette a politikai és közéleti műsorokat. Ezalatt párhuzamosan heti három napot Budapesten is dolgozott, mint az MTV Híradó műsorvezetője, szerkesztő-riportere. 1995-ben Hídvégi Józsefnek a Híradó akkori főszerkesztőjének hívására került a Magyar Televízióhoz. 1998-ban a Hét műsorvezetője, illetve 1999-től az Objektív tudósítója, 1999-től pedig a Szabadság tér című reggeli műsornak volt szerkesztő-műsorvezetője, 1999-től ugyanebben a beosztásban a Rádió Bridge-nél, 2000-től pedig az InfoRádiónál dolgozott. 2003-tól az ATV televíziós csatornánál szerkesztő-műsorvezető, 2005-től pedig a televíziócsatorna hírigazgatói posztját is betölti. Az ATV Egyenes beszéd című műsorának állandó műsorvezetője. 2016 decemberében felmondott az ATV csatornánál, és 2017. február 14-től a Hír TV-nél dolgozott. Új műsora – Egyenesen Kálmán Olgával – 2017. március 13-án debütált. Műsorának nézettsége azonban alatta maradt az ATV csatornán sugárzottnak.[8] 2018. augusztus 1-jén elbocsátották a Hír TV-től.

2019. június 6-án a Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy a budapesti főpolgármesteri előválasztáson Kálmán Olgát indítják a DK színeiben. Egy videónyilatkozatában kijelentette, hogy őt nem fogja kötni a pártfegyelem, a megfelelési- és igazodási vágy.

 

 

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

3 × négy =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..