Főoldal / III. kerület / Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben

Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben

Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben. Az idén 50 éves Óbuda Fotóklub Egyesület elindította autista fotóscsoportját.

A sajtótájékoztatón dr. Kiss László polgármester mellett részt vett több önkormányzati képviselő is, akik fontosnak tartják az egyesület kezdeményezését.
Az eseményen bemutatták a fotózni szerető és azt művészi szinten művelő embereket, akik autizmussal élnek. Az egyesület célja, hogy az Óbudán már meglévő csoportot országos hálózattá bővítsék és bekapcsolják a „csapatot” az országos amatőr fotós mozgalomba, annak pályázataiba és a legtehetségesebb fotósokkal megjelenjenek az országos és a nemzetközi mezőnyben is.
Legfőbb céljuk: „Megmutatni a világot, ahogy Ők látják!”

Bemutatkoztak természetesen a csoport tagjai is, akiknek munkáiból válogatásokat vetítettek ki a szervezők, s egyben megköszönték a Nikon támogatását, mivel a cég 3 professzionális fényképezőgéppel támogatta a csoportot, akik fotós sétákon használhatják az eszközöket, amihez profi mentorok szakmai támogatását kapják az egyesület tagjainak személyében.

A sajtótájékoztatóra eljöttek olyan neves fotográfusok is, mint Keleti Éva, Módos Gábor és Tóth József Füles.

Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szponzor partnereink

Kónya Sándor duguláselhárítás
Kónya Sándor duguláselhárítás
konténerbérlés Budapest
Könyvelés katásoknak, egyéni vállalkozóknak
Távfelügyelet Pécel, Isaszeg
Vonulószolgálat Pécel, Maglód, Isaszeg, Rákosmente
Dr. Jelenek János ügyvéd – ügyvédi iroda
Dr. Jelenek János ügyvéd