Home / Közélet / Koszorúzás MSZP 1956-2022

Koszorúzás MSZP 1956-2022

A nemzetnek mindenki része: az 1956-os utcai hősök, akik a szabadságért harcoltak, Nagy Imre és azok is, akik egy jobb oktatásért küzdenek – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke vasárnap.

    Kunhalmi Ágnes Komjáthi Imrével, az MSZP társelnökével Nagy Imre egykori miniszterelnök szobránál mondott beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 66. évfordulója alkalmából. Kunhalmi Ágnes felhívta a figyelmet arra: október 23-án az egész nemzet azokra a hősökre emlékezik, akik a hazájukért és a szabadságért harcoltak és Nagy Imre miniszterelnök meghatározó, kiemelkedő, „ha nem a legkiemelkedőbb” szereplője volt az 1956-os eseményeknek.

  Kunhalmi Ágnes szerint az elmúlt években a Fidesz megpróbálta eltagadni Nagy Imre szerepét és kizárólag az utcán tüntető hősökre, fiatalokra koncentrált, de véleménye szerint Nagy Imre

„ugyanolyan fontos szereplője az eseményeknek, mint mindazok a fiatalok és hősök, akik kimentek akkor az utcákra és harcoltak egy autoriter, elnyomó hatalommal szemben”.

Nagy Imre az akkori elnyomó hatalom áldozata volt, ma azok a fiatalok, akik tüntetnek az oktatásért, egy jobb országért, egy közös nemzeti ügyért, „ugyanilyen áldozatai ennek az autoriter rendszernek”, amelyet a Fidesz az elmúlt 12 évben kiépített.

Budapest, 2022. október 23. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke beszédet mond, mellette Komjáthi Imre társelnök a párt az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésén Budapesten, Nagy Imre szobránál 2022. október 23-án. MTI/Mónus Márton

A Fidesz fenyegeti a tanárokat, kirúgja a pedagógusokat és kizárja a nemzetből mindazokat, akik nem értenek vele egyet, „nem riad vissza (.) az egyre durvább politikai retorzióktól sem”.

Kunhalmi úgy gondolja, hogy nem kell különösebben magyaráznia a párhuzamot 1956-tal. Azok a fiatalok, tanárok és szülők, akik vasárnap is tüntetni fognak egy jobb oktatásért, a jövő Magyarországáért, nagyon magasztos erkölcsi, összenemzeti ügyért harcolnak, és „nem szabad engedni, hogy kizárjon bennünket egy autoriter rendszer a nemzetből”.

A nemzetnek mindenki része: az 1956-os utcai hősök, akik a szabadságért harcoltak, Nagy Imre és azok is, akik egy jobb oktatásért, a felemelkedő nemzet zálogáért, a jó iskoláért küzdenek – tette hozzá.
    Komjáthi Imre beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956 őszén a magyar nép nemet mondott a diktatúrára, és igent mondott a demokráciára. Ma a „mi feladatunk újra az, hogy Magyarországot visszavezessük a demokrácia útjára” – jelentette ki.
    A két politikus koszorút helyezett el Nagy Imre szobránál.

Fotó: MTI/Mónus Márton

BK Közéleti hírek Budapestről

  • Az „olaj-alku” dekonstrukciója: Miért nem kegy a vétó feloldása?
    by Budapest on 2026.04.22. at 14:06

    A politikai naivitás határa ott kezdődik, amikor valaki elhiszi, hogy a leköszönő Orbán-kormány a „nemzeti folytonosság” vagy az új kormány segítése érdekében engedte el az ukrán hitelkeret vétóját 2026. április 22-én. A tények és az időzítés azonban mást mutatnak: ez egy kényszerű, utolsó pillanatos tranzakció volt, amellyel a régi gárda a saját hátát védte. 1. A Az „olaj-alku” dekonstrukciója: Miért nem kegy a vétó feloldása? bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Kiss László otthagyja a DK-t
    by Budapest on 2026.04.14. at 15:45

    Ez egy újabb dominó, ami eldőlt a választások után: Kiss László, Óbuda polgármestere 2026. április 14-én bejelentette, hogy kilép a Demokratikus Koalícióból (DK). A döntés hátterében egy nyílt politikai „hűtlenség” áll, amit Kiss maga ismert el. Beigazolódtak a pletykák: Kiss László, a III. kerület polgármestere kilépett a Demokratikus Koalícióból. A politikus nem várta meg a A Kiss László otthagyja a DK-t bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Eddigi részvételi adatok
    by Budapest on 2026.04.12. at 12:29

    A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő) A Eddigi részvételi adatok bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Több száz millió forint sorsa: Szabó Bence nem megtartja, hanem szétosztja az adományokat
    by Budapest on 2026.04.05. at 08:07

    Szokatlan fordulatot vett egy civil adománygyűjtés története: Szabó Bence rendőrszázados a számára felajánlott, végül több száz millió forintra duzzadt összeget nem saját célra használja fel, hanem jótékony célokra ajánlja fel. Az eredetileg jóval szerényebb célra indított gyűjtés végül váratlanul nagy támogatottságot kapott, és rövid idő alatt jelentős összeg gyűlt össze. A történet azonban itt nem A Több száz millió forint sorsa: Szabó Bence nem megtartja, hanem szétosztja az adományokat bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Fekete-Győr András – Tovább dől a dominó
    by Budapest on 2026.03.25. at 08:11

    Tovább dől a dominó: Ternyák András, a DK kispesti jelöltje is visszalépett az indulástól! Bár indoklást egyelőre nem fűzött a döntéséhez, a lépése így is óriási segítséget jelenthet Budapest 8-as választókerületének. Kispesten ugyanis különösen megosztott a mezőny: a regnáló képviselő, Kunhalmi Ágnes is újra megméretteti magát, és a Kutyapárt is rajthoz áll a Tisza jelöltje A Fekete-Győr András – Tovább dől a dominó bejegyzés először BK-én jelent meg.

Facebook hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Budapesti közélet

Voks

Legutóbbi bejegyzések