Éjszaka fogta el a KR NNI a TEK és a KR bevetési egység segítségével azt a két férfit, akiket zsarolással gyanúsítanak. A fenyegetést egy üzleti partnerük kapta, a kilátásba helyezett erőszak pedig a sértett családjára vonatkozott. A zsarolás tárgya többmillió forint volt – tájékoztatta portálunkat a police.hu
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult büntetőeljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztályán, eredetileg csalás miatt. Az ügy alapját egy illegális üzlet jelentette. Az eladó tisztázatlan tulajdoni viszonyban lévő fémárut akart ugyanis haszonért értékesíteni. Amikor a vevők erre rájöttek, a hatóságok értesítése nélkül maguk akarták visszaszerezni az előleget, és rendezni átverőjükkel a dolgot, mégpedig úgy hogy megzsarolták.
A budapesti éjszakai életben ismert két férfi a fémáruért átadott többmillió forint ötszörösét követelte a kereskedőtől, és azzal fenyegették meg, hogyha a pénzt nem adja meg nekik, akkor mind őt, mind a családját bántani fogják. A kilátásba helyezett erőszakot példákkal is nyomatékosították számára.
A fenyegetések beváltására azonban a KR NNI felderítőinek gyors és szakszerű reagálása okán már nem került sor. A 44 és a 48 éves budapesti férfit 2023. február 9-én éjszaka a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének, valamint a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályának a segítségével elfogták. A fiatalabbik férfit Budapesten, XVIII. kerületi lakásában, míg társát a főváros XIV. kerületében, az utcán.
D. Gézát és K. Csabát zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A sértett és családja biztonsága érdekében a KR NNI a továbbiakban is minden törvény adta lehetőséggel élni fog.
- Egy éjszaka 19 autót törtek fel
- Nehéz fiúk őrizetben
- Engedélyezett és betiltott rendezvények az I. kerületben
- Halálos baleset Józsefvárosban
- Fél napon belül elfogták szurkálót











