Míg a kormány milliárdokat dobál ki az ablakon egy augusztus 20-ai tűzijátékra, a Főváros Tüttő Katalin javaslatára úgy döntöttek, hogy 28 millió is pénz amit megspórolnának, így Karácsonykor elmarad a díszkivilágítás Budapesten.
Nem hozzáértő lévén el sem tudom képzelni, hogy ez most sok pénz, vagy kevés. Mindenesetre Karácsony Gergely főpolgármester úgy döntött, hogy amennyiben a közgyűlés is elfogadja, a pénz megy a tartalék alapba.
Karácsony Gergely korábban a Facebook-oldalán kérdezte a követőit arról, hogy szabad-e spórolni a karácsonyi díszkivilágításon, amelynek az üzemidejét egy korábbi döntéssel már rövidítették.
A költségvetésben eredetileg az szerepelt, hogy a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. bruttó 58,45 millió forintból építheti ki és működtetheti a díszkivilágítást, de a teljes összeget viszont nem vonhatnák el, mert a cég tulajdonát képező, fel nem használt karácsonyi eszközök értékcsökkenésével, amortizációjával összefüggő költségigényt meg kell téríteni, valamint a tavalyi karácsonyi világítás leszereléséhez kapcsolódó költségeket már számlázták – mutatott rá az index.hu
Címlapfotó: APEV Média
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája
Hozzászólások