Tizenéves fiatalok akartak rabolni

Megosztom

Három – az elkövetéskor 12 és 14 év közötti – fiatal először kötekedett a náluk pár évvel idősebb két fiúval, majd azzal fenyegetőztek, hogy megszurkálják őket, ha nem adják át az értékeiket.

A vádirat szerint a fiatalkorú elkövetők – egy 14 és egy 12 éves fiú, valamint egy 14 éves lány – 2020. január 24-én, későn este, az V. kerület, Deák Ferenc téren lévő egyik gyorsétterem bejárata előtt kötekedtek a közelükben tartózkodó sértettekkel. Megjegyzéseket tettek rájuk és kinevették a náluk pár évvel idősebb két fiút, és köpködtek is feléjük, a sértettek azonban figyelmen kívül hagyták a provokációt.

A fiatalok pár perc múlva elmentek mellettük úgy, hogy a 14 éves fiú az egyik sértettet a vállával szándékosan meglökte, majd szóváltást kezdeményezett. A sértettek próbálták az elkövetőket megnyugtatni, valamint kérték őket, hogy menjenek el. A 14 éves fiú azonban ekkor boksz-állásban verekedésre hívta az egyik sértettet, aki ezt visszautasította. A fiú ennek ellenére ököllel, kétszer a sértett feje felé ütött, aki kitért.

A sértettek megpróbáltak bemenni a gyorsétterembe, de a 12 éves fiú feltartóztatta őket azzal, hogy a rajtuk lévő öv, illetve cipők eredetiek-e, majd az egyiküket felszólította, hogy az övét vegye le, különben megkéselik. A sértettek ismét elindultak a gyorsétterem irányába, a 14 éves támadó azonban ekkor az egyik sértettet hátulról, mintegy 10 alkalommal megrúgta a lábán, majd a másik sértettet combon rúgta. Eközben a 12 éves társa ismét nyomatékosan közölte, hogy adjanak valami értéket nekik, különben megszurkálják őket. A 14 éves lány végig közvetlenül a fiúk mellett állt, hergelte, biztatta társait.

A sértettek a felszólításnak nem tettek eleget, a gyorsétterem bejárata felé tartottak, ahol a vádlottakkal szemben a közelben lévő, és cselekményüket észlelő rendőrök intézkedtek.

Az elkövetéskor 12 éves fiú rendelkezett a büntetőjogi értelemben vett belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a három fiatallal szemben csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A 14 és 12 éves fiúk társtettesek, a 14 éves lány bűnsegéd. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság velük szemben javítóintézeti nevelést alkalmazzon.


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .