A főpolgármesterhez az elmúlt napokban több kínai oltással oltott embertől is segélykérő levél, megkeresés érkezett. Megkereste Karácsony Gergelyt az az immár több mint 3 ezer főt számláló csoport is, amelyben azok osztják meg egymás között tapasztalatikat, akik maguk, vagy akiknek hozzátartozóik Sinopharm vakcinát kaptak, ám az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak, vagyis a védettség az oltás ellenére sem alakult ki náluk.
Tegnap ez a csoport személyes találkozón járt a Főpolgármesteri Hivatalban. Mindezek alapján, az érintettek képviselőjével folytatott beszélgetések után Budapest főpolgármestere ma levelet küldött a miniszterelnöknek, benne három kezdeményezéssel:
- A találgatások elkerülése és a tisztánlátás érdekében kezdeményeztem, hogy a miniszterelnök intézkedjen annak érdekében, hogy az Operatív Törzs az EESZT adatai alapján haladéktalanul hozza nyilvánosságra, hogy az egyes oltások esetében a második oltás utáni tizennegyedik napot követően vénás vérből végzett, laboratóriumi ellenanyagtesztek korcsoportonként összesítve milyen eredményt adtak.
- Amennyiben ezek az adatok azt támasztják alá, hogy bizonyos oltások esetében egyes korcsoportokban nem termelődik megfelelő mennyiségű ellenanyag az emberi szervezetben, akkor mihamarabb gondoskodjon az érintett oltotti kör adott korcsoportja számára ingyenesen hozzáférhető ellenanyag-tesztelésről.
- A kormány azok esetében, akiknél nem alakult ki a megfelelő védettség, gondoskodjon – más országok gyakorlatának megfelelően – egy harmadik oltás vételezésének lehetőségéről.
A Fővárosi Önkormányzat mindenben felajánlotta együttműködését. Amennyiben a kormány belátható időn belül nem intézkedik az ingyenes ellenanyag-tesztelés lehetőségéről, Budapest a saját lehetőségeihez mérten megteszi a szükséges lépéseket.
A levél itt olvasható.
- Továbbra is alacsony a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben
- Koronavírus – 6,422 millió a beoltottak, 867 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 7 beteg
- Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxamin terápia eredményességét a COVID-19 gyógyításában
- Koronavírus – A fertőzött és az elhunytak száma a világon
- Az aprotinin hatásos a COVID-19 betegeknél
Hozzászólások