Közélet

Tisztújítást tartott az LMP

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
0 0 vote
Article Rating

Az LMP- Magyarország Zöld Pártja, vasárnapi 50. kongresszusán tartott tisztújításán társelnöknek Schmuck Erzsébetet és Kanász-Nagy Mátét választotta.

Az országos elnökség titkára Ungár Péter lett.  Az országos elnökség tagjainak a társelnökök és titkár mellett Lengyel Szilviát, Hanák Gábort, Keresztes László Lórántot és Tetlák Örsöt szavazta meg az LMP kongresszusa.

Az összes megválasztott tisztségviselő mandátuma 2 évre szól.

Ezt is olvassa el!
Felmentették a BKK vezérigazgatóját. A munkája alól

A mai napon Karácsony Gergely felmentette dr. Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját. A főpolgármester megköszönte dr. Varga Ivett Érdekel

Bangóné és Szenteczky lemondását követelik

Dobák István, a csepeli MSZP 2019-ig önkormányzati képviselőként dolgozó politikusa július 21-én élesen bírálta a csepeli MSZP diktatórikus módszereit. Ezért Érdekel

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleménye

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány az alábbi közleményt adta ki: A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma örömmel nyugtázza, hogy a Érdekel

Vajon mindent megtett Karácsony Gergely?

Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?’-ezt bírta kiizzadni mai cikke címében az Origó. Megértéssel Érdekel

A Fővárosi Önkormányzat reagálása a Pesti úti esettel kapcsolatban

Az elmúlt napokban politikai hangulatkeltéssel is felérő, egyes esetekben a rémhírterjesztés jogi kategóriáját is kimerítő, hazugságokon és ferdítéseken alapuló rágalomhadjárat Érdekel

Tarr Béla közleménye az SZFE ügyel kapcsolatban

 Tarr Béla filmrendező közleményét közöljük, amelyben reagál az Origon megjelent “Vidnyánszky Attila után itt a színművészetis régi hierarchia megtartásáért küzdők Érdekel

Pesti út – Ferdít a Budapesti Kormányhivatal?

XVII. kerület - Budapest Főváros Kormányhivatala több hatósági vizsgálatot is indított a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti úti idősek otthonában. Érdekel

Karácsony a kollektív szerződéssel operál

Arold Péter A Fővárost nem igazán izgatja, hogy a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a közművelődésben dolgozóktól. Egy saját rendelkezéssel Érdekel

Bús Balázs reakciója a pedofil ügyre

Arold Péter A napokban véget ért vizsgálat, mely az egyik kerületi óvoda rendőrség által is vizsgált pedofil ügyével volt kapcsolatos, Érdekel

50 ezer forintos támogatás

A DK budapesti polgármesterei élőben jelentik be, hogy minden DK-s önkormányzatban egyszeri 50 ezer forintos támogatást kapnak azok a családok, Érdekel

Mi történt fél év alatt

2019. október 13-án választották meg Budapest polgárai a város új vezetőit. Fél év alatt a városvezetés összesen 37 intézkedést hozott, Érdekel

Nagykövetek a főpolgármesternél

Hivatalában fogadta Karácsony Gergely főpolgármester Kirsten Geelan, Dánia, Dag Hartelius, Svédország, Olav Berstad, Norvégia és Markku Virri, Finnország Magyarországra akkreditált Érdekel

A Főváros kész minden segítséget megadni az SZFE diákjainak

A Fővárosi Önkormányzat nem a Vidnyánszky Attila-féle kuratórium, hanem a tanszabadságért küzdő hallgatók közléseit, kezdeményezéseit tekinti továbbra is irányadónak a Érdekel

Országos közalkalmazotti sztrájk péntek délutánig

Országszerte több mint ötezer önkormányzati dolgozó sztrájkol ma reggel 8 órától, egészen péntek délutánig.Van olyan település ahol mindhárom munkanapon szünetel Érdekel

Július 1-jén érkezik az 500 ezer forintos jutalom

Orbán Viktor miniszterelnök ma a parlament ülésén jelentette be, hogy július 1-jén fizetik ki az egészségügyi dolgozóknak az 500 ezer forintot. Érdekel

Egymilliárd rakétavédelmi rendszerért. Dollárban

Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség - a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi Érdekel

A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás

A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás, de a járvány és a kormányzati elvonások új helyzetet teremtettek - reagált a Főpolgármesteri Érdekel

Nagy a baj!

A főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását Karácsony Gergely döntéséről személyesen tájékoztatta Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető Érdekel

0 0 vote
Article Rating

Hozzászólások

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments