Kultúra, XXI. kerület

Elhunyt Tótfalusi István író, nyelvész, műfordító

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
0 0 vote
Article Rating

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Tótfalusi István, Csepel Díszpolgára, József Attila-, Füst Milán- és Csepel Örökség díjas író, költő, nyelvész, műfordító.

Több mint harminc irodalmi, nyelvészeti, zenei ismeretterjesztő szakkönyv írója, szerkesztője volt. Felesége Koncz Éva a kerület szülötte, a Jedlik Ányos Gimnázium nyugalmazott magyar-angol tanára, Csepel Örökség díjas. Három gyereke közül ketten középiskolai tanárok, Ágnes lánya műfordító. Öt unokája született.

Az idegen nyelvek iránti érdeklődése és érzéke már tizenéves korában feltűnő volt. Az iskolában latinul és oroszul tanult, aztán magánszorgalomból képezte magát angolból és németből. Kiderült, hogy jó adottsága van versek fordításához is.

Nekrológ

Ezt is olvassa el!
Városmajori Színház-Heltai Jenő Naftalin

Miben különbözik a nyári erkölcs a télitől? Hogy kerül Laboda Péter a szekrénybe? És miért felejtik ott? És hogyan lehetséges, Érdekel

Emmi: biztos kézbe kerülhet a Karinthy Színház

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 300 millió forintos támogatást biztosít a Karinthy Színházat üzemeltető nonprofit kft. megvásárlásához - tájékoztatta a szaktárca Érdekel

REIGL-HANTAI – Vissza az 50-es évekbe

A Kálmán Makláry Fine Arts legújabb kiállítása Reigl Judit és Hantai Simon, a két világhírű magyar származású, franciaországi festőművész korai Érdekel

Jótékonysági vásár Csepelen

2019. október 20-án, vasárnap 8-12 óra között, a Csepel II. Jézus Szíve Plébánia (Budapest XXI. ker. Béke tér) Karitász csoportja Érdekel

Ingyenes gyerekprogramok a Millenárison

Ingyenes gyerekprogramokkal, koncertekkel, társasjáték-tanítással és játékudvarral is várja a családokat az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 17-én a budapesti Millenárison. Érdekel

Emlékplakettet kapott Meczner János

A Jászai Mari-díjas, Érdemes művész és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa, Meczner János 25 éves pályafutása elismeréseként kapta meg a Érdekel

A főváros szembe megy a szakmai bizottsággal

A kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy dönt, hogy nem Bán Érdekel

Meghiúsul a dél-pesti kerékpárút építése

Többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után a főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai Érdekel

Hatalmas egyéni rekordok és éremeső

Hatalmas egyéni rekordok és éremeső dobóink hétvégi mérlege Szegeden a Tisza Kupa és Szentesi Dobóversenyen két versenyszámban, diszkoszvetésben és súlylökésben Érdekel

Bükkaljai kőkultúrák

Arold Péter Magyarkultúr Kiállítás a Békásmegyeri Közösségi Házban A bükkaljai kőkultúra egy jól körülhatárolható hazai tájegységre jellemző, történelmi gyökerű, élő Érdekel

Karácsony a kollektív szerződéssel operál

Arold Péter A Fővárost nem igazán izgatja, hogy a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a közművelődésben dolgozóktól. Egy saját rendelkezéssel Érdekel

Lemond Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója úgy döntött lemond posztjáról és pályázatát is visszavonja. "Kedves Művésztársaim, Pályatársak! Az elmúlt napokban életem Érdekel

Baleset Csepelen

Tehervonat sodort el egy férfit a Corvin csomópontnál a XXI. kerületben. Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. november 21-én 4 óra Érdekel

Karácsony nem enged a kormány zsarolásának

Karácsony nem enged a kormány zsarolásának, ezért egy érdekes ötlettel állt elő a színháztámogatás háborúban. A kormány felfüggeszti a színházak Érdekel

A Szent István-bazilika előtt adott koncertet a Magyar Állami Operaház Zenekara

A zene világnapja - A Szent István-bazilika előtt adott koncertet a Magyar Állami Operaház Zenekara Operaslágerek rézfúvós átiratait adják elő Érdekel

Felavatták Horváth Zsuzsa cigányprímás és Ökrös Oszkár cimbalomművész domborművét

Horváth Zsuzsa cigányprímást és Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművészt ábrázoló két új domborművet adtak át Budapesten, a Muzsikus Cigányok Emlékhelyen pénteken. Érdekel

MŰPA – Generációváltás a műkereskedelemben

Generációváltás a műkereskedelemben, az alternatív műtárgybefektetések és a kortárs műgyűjtési stratégiák lesznek a kiemelt témák az idei Műtárgybefektetési Konferencián, amelyet Érdekel

Bangóné és Szenteczky lemondását követelik

Dobák István, a csepeli MSZP 2019-ig önkormányzati képviselőként dolgozó politikusa július 21-én élesen bírálta a csepeli MSZP diktatórikus módszereit. Ezért Érdekel

0 0 vote
Article Rating

Hozzászólások

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments