Közélet, XIX. kerület

Lackner Csabát kirúgta az MSZP

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
0 0 vote
Article Rating

A korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő kizárásáról döntött az MSZP – ezt a párt közleményben tudatta kedden az MTI-vel.

Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa megtárgyalta Lackner Csaba ügyét, a testület a fegyelmi felelősséget megállapította és a pártból való kizárás mellett döntött – írták.
A döntés értelmében Lackner Csaba már nem tagja a Magyar Szocialista Pártnak.
Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan múlt pénteken közölte a Facebook-oldalán, hogy kezdeményezi Lackner Csaba kizárását, mivel az MSZP elnökségének felszólítása ellenére Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról.
Lackner Csaba korábban – miután olyan felvételek szivárogtak ki, amelyeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél – felfüggesztette párttagságát.

 

Olvassa el ezt is
A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás

A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás, de a járvány és a kormányzati elvonások új helyzetet teremtettek - reagált a Főpolgármesteri Érdekel

Pesti út – Ferdít a Budapesti Kormányhivatal?

XVII. kerület - Budapest Főváros Kormányhivatala több hatósági vizsgálatot is indított a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti úti idősek otthonában. Érdekel

A Mérce.hu tól a tanácsadói székig

Arold Péter Hírek Budapest Jámbor András 2020 február 1-től Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes munkáját segíti. A korábban főszerkesztőként dolgozó szakember Érdekel

A Főváros megállapodást kötött egy magánlaborral

Arold Péter Karácsony Gergely Budapest Főpolgármestere Facebook oldalán írt a Budapest egészségügyi dolgozóinak védelméül szolgáló megállapodásról ami lehetőséget biztosít a Érdekel

A kispesti nyomozók rövid időn belül azonosították a betörés feltételezett elkövetőjét

Egy személyszállító cég tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen 2019. október 24-én, mert irodájukba betörtek és két bútorszéfet loptak el a Érdekel

Villamospálya felújítás a Határ útnál

Pótlóbusz közlekedik a 42-es villamos helyett annak teljes vonalán 2019. november 4-től 15-ig, mert a BKV Zrt. a villamospálya szükséges Érdekel

Július 1-jén érkezik az 500 ezer forintos jutalom

Orbán Viktor miniszterelnök ma a parlament ülésén jelentette be, hogy július 1-jén fizetik ki az egészségügyi dolgozóknak az 500 ezer forintot. Érdekel

Hadházyt kisegítették

A molinos balhéjáért Hadházyt két millióra büntette Kövér Nem kellett sokáig várni  a független politikus megsegítésére, fél nap alatt összedobták Érdekel

Nem tanulunk?

A III. kerület óbudai csoportunkhoz érkezett ez a bejegyzés. Sok hozzáfűzni való nincs, hiszen a fotók magukért beszélnek. Négy órája Érdekel

Karácsony nem enged a kormány zsarolásának

Karácsony nem enged a kormány zsarolásának, ezért egy érdekes ötlettel állt elő a színháztámogatás háborúban. A kormány felfüggeszti a színházak Érdekel

Felmentették a BKK vezérigazgatóját. A munkája alól

A mai napon Karácsony Gergely felmentette dr. Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját. A főpolgármester megköszönte dr. Varga Ivett Érdekel

Segélyhívók az időseknek Kispesten

Pirisi Károlyné egyike annak a 217 kispesti idős embernek, akiknek segélyhívó készülék is vigyáz a biztonságára. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Érdekel

A kormány Budapesten is feloldja

A fővárosiak példamutató együttműködése tette lehetővé, hogy újraindulhat az élet Budapesten - írta Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán. "A Érdekel

Fidesz: várjuk

Nagyon várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán a Érdekel

Kövér riport a Mandinertől

Az Országgyűlés elnöke szerint lényegében megszűnt a parlamenti párbeszéd, az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások. Kövér László a Mandiner Érdekel

Faix Csaba lett az ügyvezető

A Fővárosi Közgyűlés a BFTK ügyvezetőjének választotta Faix Csabát, aki a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) vezetése mellett látja ezt Érdekel

Karácsony a kollektív szerződéssel operál

Arold Péter A Fővárost nem igazán izgatja, hogy a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a közművelődésben dolgozóktól. Egy saját rendelkezéssel Érdekel

Mi történt fél év alatt

2019. október 13-án választották meg Budapest polgárai a város új vezetőit. Fél év alatt a városvezetés összesen 37 intézkedést hozott, Érdekel

0 0 vote
Article Rating

Hozzászólások

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments