Közélet

Vizsgálják Varjú (DK) MTVA székházas ügyét

Meg szeretnéd osztani?

Újabb ügyben indítványozta Varju László (DK) mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész

A Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy az MTVA székházában decemberben történtek miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta Varju László mentelmi jogának felfüggesztését.
A közleményben emlékeztettek: 2018. december 16-án – amikor tüntetés volt az MTVA székháza előtt – több országgyűlési képviselőt – kérésükre – beengedtek az épületbe. A képviselők öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni, de a biztonsági osztályvezető többször tájékoztatta őket arról, hogy az intézmény zárt, védett területnek minősülő területeire nem léphetnek be. Az országgyűlési képviselők – köztük Varju László – ezt vitatták, és azt követelték, hogy engedjék be őket az élő műsor helyszínére.
Azért, hogy a stúdióba bejuthasson, Varju László másnap délelőtt “nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és megszorította egy biztonsági őr vádliját” – írták a közleményben. Miután a biztonsági őrök társuk lábát kiszabadították, Varju Lászlót eltolták a stúdió ajtajától. A képviselő délután a székház első emeletén akart bemenni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlő helyiségek és a hírszerkesztőség ajtói nyíltak – ismertették a részleteket.
Hozzátették: mivel a férfi többszöri felszólításra sem távozott és erőszakosan ellenállt, testi kényszert alkalmaztak ellene. Varju László ekkor a földre feküdt, elkapta, majd kihúzta egy biztonsági őr lábát, ennek következtében a férfi a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Az országgyűlési képviselő cselekménye garázdaság vétségének, valamint súlyos testi sértés bűntettének felel meg, de a büntetőeljárás lefolytatása csak az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése esetén lehetséges – olvasható a közleményben.
Az Országgyűlés hétfőn egy másik ügyben már felfüggesztette Varju László mentelmi jogát. A legfőbb ügyész ezt a lépést azért indítványozta, mert az ügyészség gyanúja szerint a Demokratikus Koalíció politikusa a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára.

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

18 − 10 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..