Home / Hírek

Hírek

Facebook oldalán jelentette be Magyar Péter, hogy a két hónappal ez előtt csúfos véggel zárult – el sem kezdődött – beszélgetés után visszatér az ATV stúdiójába, bár ezúttal nem nem Róna úr lesz a házigazda. Még pedig ma este 8-kor....

Hirterjesztő – A spanyol kormány elutasította a magyar Ganz-Mávag konzorcium felvásárlási ajánlatát a Talgo szupervonatgyártóra, amit az El País is megerősített. „A kabinet ma megállapodott abban, hogy nem engedélyezi a Ganz-Mavag által a Talgo vállalatba történő közvetlen külföldi b...

Megvédte a címét 2024. évi VII. MTFE Sírásó Versenyen a Paraklétosz Nonprofit Kft. 1-es csapata. Az idei versenyre rekordszámú csapat, 25 páros, nevezett. A verseny életében először nemzetközi mezőny indult, horvát, szlovák és cseh csapatok is megmérettették magukat. A hajdúböszörményi Par...

Index.hu – Az „Emberek az emberekért” program keretein belül számos nagynevű magyar előadó lép fel a Blaha Lujza térre szervezett demonstráción. A megmozdulást az váltotta ki, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség két iskoláját is bezáratták közvetlenül a tanévkezdés előtt, így 6...

1980 óta szeptember 27-én ünneplik világszerte az ENSZ Turisztikai Világszervezete által alapított Turizmus Világnapját, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első napja. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ezen események alkalmából délutántól egészen késő estig tartó, izgalmas prog...

Szárnyas Hangya Orbán Balázs politikai tanácsadó most is rossz tanácsot adott, de nem úgy gondolta, ezért elnézést is kért közösségi oldalán a megsértettektől. Mint azt mi is megírtuk, Orbán politikai tanácsadója aki Balázs, igen félreértlemezhető nyilatkozatot tett az orosz-ukrán háborúva...

A Házelnök megint elvette a szólás jogát a parlamentben. Most éppen Gyurcsány Ferenctől. A voltminiszterelnök Orbán és Putyin közötti kapcsolatról, árulásról, egy esetleges zsarolásról beszélt, hivatkozva a magyar miniszterelnök 2009 -es moszkvai látogatása utáni szemlélet váltásról és a K...

Az október 18-án este 7 órakor a „Musical körutazás” c. zenés bemutatásra kerülésének alkalmából beszélgetés Pásztor Ádámmal a műsor főszereplőjével. Hogy jött létre a Musical körutazás, amit október 18-án este láthatnak a nézők a 6SZIN-ben? Évek óta terveztem egy önálló estet ...

A polgármesteri választások után a kerületben új vezér ül a székbe és erről a Ripost a maguk stílusához képest is gyermeteg módon, visszamutogatva számoltak be Böröcz úr trónfoglalásáról. Új polgármester foglalja el a kerületi önkormányzat vezető székét Böröcz László személyében. A Ripost ...

index.hu – Az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban mintegy 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit is töröljék – közölte csütörtökön Bö...

Debrecen legyen a nemzet társfővárosa – jelenti ki Lázár János miniszter. A kormány támogatásával újra lendületet kap az ország új gazdasági erőközpontja. Az ipari parkok és gazdasági övezetek beruházásai mellett a legfontosabb szerepet kapják a lakosság igényeit és a városi életminő...

Budapesti közélet

Voks

Legutóbbi bejegyzések