Az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője szerint átfogó, szakmai szereplőkkel egyeztetett terv szerint kell rendezni a nevelőszülők helyzetét.
Hohn Krisztina vasárnapi budapesti, a Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az államnak feladata gondoskodni a családjukból kivett gyermekekről. Többségüket nevelőszülőknél helyezik el, akikből azonban nagy a hiány. Mindeközben az elmúlt években egyre több érintett gyermek lett – mondta.
A nevelőszülők ügyében 2008 óta nem módosítottak törvényt – közölte a szakszóvivő. Hozzátette: bár most a szociális törvény változtatásával két kormánypárti képviselő valamelyest korrigálná a nevelőszülőknek járó ellátmány összegét, nem emelnék a nekik járó egyéb juttatásokat, pedig az utóbbi időben az árak jelentősen nőttek Magyarországon.
Azt mondta, hogy nem elég egy kis korrekció: átfogóbb, szakmai szereplőkkel egyeztetett terv szerint kell rendezni az érintettek helyzetét.
Erre a gyermekek védelméért, megfelelő fejlődéséért van szükség – jelentette ki a szakszóvivő.
Hohn Krisztina arról is beszélt, hogy a törvénymódosító javaslat értelmében a jövőben már nem sorolnák fel tényszerűen, ki számít sajátos nevelési igényűnek, ami szerinte problémás.
- Véget értek a lezárások a Flórián téren – újra megnyílt mindkét felüljáró
- Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak
- Jehova Tanúi nyári kongresszussorozata közel 30 ezer résztvevőt vonzott
- Feljelentést tett a Mi Hazánk az augusztus 20-i állami ünnepség közbeszerzése miatt
- Nagy tűz Zuglóban: teljes terjedelmében égett egy ikerház egyik lakása
















