Home / Hírek / Orbán Viktor meggyilkoltatását tervezte

Orbán Viktor meggyilkoltatását tervezte

Őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit, ellene emberölés előkészülete miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és kezdeményezték a letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a férfi egy külföldi szerveren üzemeltetett honlapon regisztrált, hogy anyagi ellenszolgáltatásért találjon valakit, aki vállalkozik Magyarország miniszterelnökének megölésére.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025 júliusában ezen a honlapon nyilvános felhívást tett közzé azzal, hogy akár forintban, akár más állam valutájában is hajlandó fizetni azért, hogy az arra vállalkozó személy – megfogalmazása szerint „a lehető legjobb bérgyilkos” – a magyar miniszterelnököt megölje.

A nyomozó ügyészség a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével a férfit azonosította, elfogta és őrizetbe vette, majd emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
A gyanúsított beismerő vallomást tett az ügyben – tették hozzá.

Jelezték: a nyomozó ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt.


  • Jogbiztonság a mindennapokban – miért fontos a megbízható ügyvédi háttér?
    Szponzorált tartalom Egyre több magánszemély és vállalkozás szembesül azzal, hogy a hétköznapok során is elengedhetetlen a jogi biztonság. Legyen szó ingatlan adásvételről, házassági vagyonmegosztásról, cégjogi kérdésekről vagy büntetőügyekről, a megfelelő szakember segítsége időt, pénzt és idegeskedést spórolhat meg. Ebben nyújt biztos támaszt egy tapasztalt ügyvédi iroda Budapest területén, ahol az ügyfelek komplex szolgáltatásokra számíthatnak. A
  • Orbán Viktor: „A BMW egy vagány autó – és mi szeretünk így gondolni saját magunkra”
    Amikor 1998-ban Helmut Kohl kancellárral megállapodtak a magyar és a német ipar együttműködéséről, valahogy így képzelték – idézte fel a magyar miniszterelnök pénteken a BMW Group debreceni üzemének hivatalos megnyitóján. Debrecenben hivatalosan is átadták a BMW új, legmodernebb gyárát, amely több mint háromezer munkahelyet teremt Hajdú-Bihar vármegyében. Orbán Viktor miniszterelnök az avatáson kiemelte: „büszkék vagyunk,
  • Koloniál – két világ találkozása a 6SZIN új előadásában
    Szeptember 26-tól a 6SZÍN színpadán a Koloniál, Kovács Viktor és Kovács Dominik legújabb műve. Aszerzőket a megírás során Tom Ziegler Grace és Gloria című drámája inspirálta, amely a generációk köztikülönbségek és a hétköznapi emberi kapcsolatok finom rezdüléseit mutatja be. A darabot Szilágyi Bálintrendezi, a két szereplőt pedig Zsurzs Kati és Gál Réka Ágota alakítják. A Koloniál című
  • Vélemény – Szijjártó azt állítja, hogy a MOL nem képes leválni az orosz olajról
    Arold Péter A külgazdasági miniszter és a Mol szerint az elmúlt hetekben tesztelték az olajimport alternatív útvonalaként szóba jöhető Adria vezetéket, de annak kapacitása nem elégséges, Magyarország nem tud leválni az orosz Barátságról. Azt mondta: A tesztek egyértelműen bebizonyították az elmúlt hetekben, hogy ez a vezeték a jelenlegi műszaki állapotában képtelen arra, hogy folyamatosan, nagy
  • Kutatók éjszakája szeptember 26-án, pénteken, 16 és 22 óra között
    Mi az elég jó élet? Ezzel a kérdéssel várja az érdeklődőket a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara a Kutatók éjszakájára szervezett eseményén. A szervezők különleges szalonélményt ígérnek, amely a művészet, irodalom, zene és társadalomtudományok kavalkádját kínálja filmvetítéssel, kreativitást fejlesztő workshoppal, felolvasóesttel, filozófiai-pszichológiai kerekasztal-beszélgetéssel, és záróeseményként egy koncerttel Sziveri János megzenésített verseiből. A szervezők

Facebook hozzászólás

Források:MTI

Budapesti közélet

Voks

Legutóbbi bejegyzések