BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság
Nem jó autót, és főleg nem jó áldozatot választott magának az a férfi, aki egy Mogyoródi úti parkolóban próbált lecsapni egy kocsira. A kiszemelt járgány a rendőrség civil szolgálati járműve volt.
A zuglói nyomozónak gyanús lett, hogy az automobilt sem távirányítóval, sem kulccsal nem tudja zárni. Sejtette, hogy valami vagy inkább valaki blokkolhatja a zárást, ezért figyelni kezdte a terepet. A gyanús alak egy fa mögül leskelődött, majd az övtáskájában matatva elindult. Ezt a civil ruhás nyomozó már egy közeli boltból figyelte, ahonnan időközben riasztotta kollégáit is.
A grúz állampolgárságú férfi a kiérkező rendőröket látva menekülni próbált, de messzire nem jutott. Ruházatából a jelblokkolón kívül több mint háromezer euró, 31 ezer forint és egy telefon is előkerült.
A 38 éves férfit – aki egyébként közel öt hónapja illegálisan tartózkodik az EU területén – gyanúsítotti kihallgatását követően, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A bíró bűnügyi felügyeletet rendelt el.
- Gondolta autót lop, nem jött összeBRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Nem jó autót, és főleg nem jó áldozatot választott magának az a férfi, aki egy Mogyoródi úti parkolóban próbált lecsapni egy kocsira. A kiszemelt járgány a rendőrség civil szolgálati járműve volt. A zuglói nyomozónak gyanús lett, hogy az automobilt sem távirányítóval, sem kulccsal nem tudja zárni. Sejtette, hogy valami vagy inkább valaki
- A szag buktatta le a dilert ÚjbudánA XI. kerületi járőrök egy autóst ellenőriztek, amikor jellegzetes kábítószerszag áramlott ki a járműből – a vezetőt őrizetbe vették. A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer birtoklása bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy gyáli férfival szemben, akit a rendőrök július 14-én este, fél 11 körül állítottak meg a Fehérvári úton. Az igazoltatás során a férfi gépkocsijából
- Kína azt csinál itt, amit akarA NAV Kelet-budapesti Adó-és Vámigazgatóságának revizorai egy ellenőrzési akcióban jutottak el egy 630 nm-es raktárba, amelyben 150-180 ezer pár lábbelit találtak. Az ellenőrzött cég a helyszínen nem tudta igazolni a tulajdonjogát, ezért a NAV hatósági felügyelet alá vonta a cipőket. Az adóhatóság eljárást indított. A cég végül igazolta az áruk feletti rendelkezési jogát, de a
- 61 embert vontak eljárás alá a vasárnapi megmozduláson a Kossuth térenErőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés. Összefoglaló a rendőri intézkedésekről – írja a police.hu A Budapest, V. kerület, Kossuth térre 2025. április 14-re bejelentett és tudomásul vett gyűlésen a rendőrök több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről és a Parlament garázsbehajtójáról. A résztvevők egy csoportja 18 óra körül a
- Emberöléssel gyanúsítanak egy férfit, beismerte a cselekménytTavaly májusban jelentették be egy Budapest, VI. kerületi albérletben lakó 31 éves nő eltűnését, akit hozzátartozói akkor már több hete nem tudtak elérni – írja a police.hu Az ügyben körözési eljárás indult, amit 2024 októberében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya vett kézbe. A beszerzett információk egyre inkább azt támasztották alá, hogy a nő bűncselekmény áldozatává