Home / Friss / AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben

AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben

Amíg a kormány a vízszolgáltatási díj átvállalásával és az öntözés fejlesztésével támogatja a gazdákat, addig Brüsszel és a Tisza Párt a mezÅ‘gazdasági termelÅ‘kkel fizettetné meg az aszály elleni küzdelem költségét – közölte Nagy István az Agrárminisztérium (AM) hétfÅ‘i közleménye szerint.

A tárcavezetÅ‘ a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei lehet a legforróbb nyár Európában. A kormány ezért aszályveszélyhelyzetet hirdetett, valamint megalakította az Aszályvédelmi Operatív Törzset. Az állam idén is átvállalja a mezÅ‘gazdasági termelÅ‘k vízszolgáltatási díját, amire csaknem 10 milliárd forintot fordítanak – tette hozzá.

Nagy István szerint ezzel szemben felháborító azt látni, hogy a Tisza Párt ebben a szorult helyzetben a gazdákkal fizettetné meg a vízdíjat. Megszavazták ugyanis az Európai Parlament jelentését a vízstratégiáról, ami pont a mezÅ‘gazdasági termelÅ‘kre rak nagyobb terheket. „Mi ezt nem támogatjuk, sÅ‘t a szélsÅ‘séges idÅ‘járásra adott válaszul számos intézkedéssel segítjük a mezÅ‘gazdaság szereplÅ‘it” – fogalmazott a miniszter.

Kifejtette, 4,7 milliárd forintot különítettek el tározók, holtágak és csatornák feltöltésére. Nyolc vízügyi igazgatóság összesen 58 helyszínen hajt végre holtág-feltöltést a működési területén. 109 vízfolyásszakaszon pedig összesen 855 folyamkilométer hosszban mederkotrást is végeznek.


A miniszter kiemelte: az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. Ezért a Vidékfejlesztési Program keretében összesen több mint 1300 termelÅ‘i vízgazdálkodási projektet támogattak összesen 178 milliárd összegben. Itt még nincs megállás: két pályázat révén további csaknem 66 milliárd forint jut erre a területre. Az öntözött területeket eddig sikerült megduplázni, de addig nem állunk meg, amíg el nem érjük a 350 ezer hektárt – fogalmazott a tárcavezetÅ‘.
A miniszter kitért arra, hogy a Homokhátság vízellátását is meg kell oldani, erre a célra pedig 4 projekt révén 67 milliárd forintot fordítanak. Ezek a kivitelezések pedig még az idén elindulnak. Minden csepp víznek megvan a helye, az aszály elleni küzdelemben mindenben számíthatnak ránk a gazdák – húzta alá Nagy István a közlemény szerint.

MTI


Hozzászólások

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

I have read and agree to the terms & conditions