Sztrájkkal indult a szerda reggel az épülő, már majdnem teljesen kész iváncsai akkumulátorgyárnál.
Lapunk a helyszínen több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a 2000 fős településen a gyáróriást építő Fidesz-közeli vállalkozás, a Garancsi István üzletember tulajdonában lévő Market Építő egyik alvállalkozója hetek óta nem fizette ki a munkásait, ezért mintegy 3-400 ember lépett igen szervezetten, egyszerre sztrájkba – értesült a gulyasagyumedia.hu
A lap Iváncsa polgármesterét is idézi:
Reggel 7 óra után értesítettek a település déli részén lakók, hogy fennakadás tapasztalható a Kilencedi úton, illetve a Vörösmarty utcai buszfordulónál. Mivel a helyszínre érkezve magam is ezt tapasztaltam, így a rendőrség segítségét kértem, akik ekkor már tudtak a problémáról és megkezdték annak megoldását is
– tájékoztatta a NER-közeli portált Molnár Tibor polgármester.
A demonstráló munkások nagyjából délelőtt 10 órára feloldották a blokádot és felvették a munkát, miután ígéretet kaptak rá, hogy még a szerdai napon kifizetik őket.
- Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája
- Teljesen leállt a baleseti sebészet a Szent János Kórházban
Hozzászólások