Az ársapkák rendszerének kivezetését és egészséges, lehetőleg hazai termékek vásárlását segítő nemzeti élelmiszer-támogatási program indítását követelte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik-Konzervatívok két politikusa.
Gyöngyösi Márton, a párt elnöke, európai parlamenti képviselője arról beszélt: kifejezetten káros az ársapkák rendszere, mert tovább növeli az inflációt, áruhiányt idéz elő, a rendszer költségeit pedig a kereskedőkre hárítják. Hozzátette, igazságtalanok az ársapkák, mert a rászorulók mellett a leggazdagabbak vásárlását is támogatja.
Mára napnál világosabbá vált, hogy a kormányzat az elszabaduló inflációval nem tud mit kezdeni – fogalmazott az ellenzéki politikus, hangsúlyozva, a tartósan kétszámhegyű pénzromlás különösen az élelmiszereknél érezteti hatását; egyes termékek 40 százalékot drágultak, másokért kétszer annyit kell fizetni, mint egy éve.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője arról beszélt: szakadéknyi a filozófiai különbség a kormányoldal és pártja között, mivel előbbiek „más, homályos” célokra fordítják a költségvetés 1500 milliárd forintnyi többletbevételét, míg a Jobbik a családok segítésére fordítaná ezen összeg oroszlánrészét.
Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik, hogy részorultsági alapon, legalább a szegénységi küszöb alatt élőknek nyújtsanak segítséget abban, hogy asztalukra minőségi élelmiszerek kerülhessenek – közölte. A politikus szerint ezt a rendszert mindaddig fenn kellene tartani, amíg az infláció mértéke nem csökken egy számjegyűre.
MTI
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája
Hozzászólások