Nulladik Változat és Perfect Name a Gödör Klubban

Újra együtt ad koncertet a kilencvenes évek hazai alternatív rock színterének két ismert zenekara, a Nulladik Változat és a Perfect Name. Az esemény a fővárosi Gödör Klubban lesz szeptember 23-án.

    A két együttes a Fekete Lyuk környékéről indulva közel egy időben jelentette meg első albumait, majd számos fesztiválon és klubkoncerten is együtt lépett fel – szerepel a szervezők által az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben.
    A Perfect Name 1989-ben alakult Budapesten. A kilencvenes években indie és britpop alapokon nyugvó, friss gitárzenéjükkel arattak sikereket. Eddigi hét albumot jelentettek meg, ezeken egyedi muzsikájukat filozofikus mondanivalójú szövegekkel egészítették ki.

Perfect Name


    A csapat rendszeresen fellépett a kultikus Fekete Lyukban, 1990-ben a brit sztáregyüttes, a Mission előzenekaraként játszott a Budapest Sportcsarnokban. Néhány éves szünet után a 2000-es évek közepén tértek vissza egy új albummal, azóta is rendszeresen koncerteznek.
    Lemezeik: Könnyek és virágok (1991), Isis (1992), Ragyogás (1994) – ezek kazettán jelentek meg; Száz év magány (1999), A belső oldalakon (2005). Tagok: Sándor Zsolt (basszusgitár), Belányi István (gitár), Héri Attila (dob), Erdős László (gitár), Debreczeni Dániel (ének).
    A szintén 1989-ben alakult Nulladik Változat az akkori időszakban népszerűvé vált dark stílusban játszik, ezt hol folkos motívumokkal, hol rockkal, hol poposabb hangvétellel ötvözi. A frontember Fenes Tibor a szuggesztív előadásra fekteti a hangsúlyt, szövegei elmélyült témákat feszegetnek, mellette a gitárjáték határozza meg a zenekar hangzását.
    Nulladik Változat-lemezek: Nulladik Változat (1992), A bolyongás évei (1993), Metropolisz-tánc (1994), Négy 1996), Élő-, koncert- és kiadatlan felvételek (1997), Csendkapu (1998), Játékok könyve (1999), Murmuc (2000), Retro (2005), Darker (2013), Hol a határ (2022). Tagok: Fenes Tibor (ének, gitár), Puskás Tibor (dob), Töller András (basszusgitár), Gyurmánczi Attila (gitár).

A Nulladik Változat egy 1989-ben alakult magyar alternatív, dark rock, illetve folk-rock együttes. A rendszerváltást követő underground zenei élet olyan szereplői mellett létezett és koncertezett különféle klubokban és fesztiválokon a zenekar, mint a The Perfect Name, a Vágtázó Halottkémek, a Sziámi, a Kispál és a Borz és a Pál Utcai Fiúk.

Címlapfotó: A Nulladik Változat a Gödör klubban 2016-ban

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .