A sikeres próbaüzemet követően augusztus végén megkezdte működését a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divízió hulladékátrakó állomásként szolgáló Logisztikai Szolgáltató Központja.
A létesítmény egy korábban használaton kívüli telephelyen valósult meg. Működésével jelentősen hozzájárul a dél-pesti kerületek hulladékgyűjtésből adódó forgalomterhelésének és a hulladékbegyűjtő járművek károsanyag kibocsátásának mérsékléséhez, ezzel is támogatva Budapest és a BKM környezetvédelmi erőfeszítéseit.

Fotó: BKM Nonprofit Zrt.
Az augusztus 29-én tartott sajtótájékoztatón Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes többek között elmondta, hogy a Főváros különösen nagy értéknek tartja az új létesítmények munkahelyteremtő hatását. A projekt révén ugyanis uniós forrásból 150 újabb, stabil, hosszú távon is tervezhető, a zöld gazdaságot erősítő munkahely jött létre Budapesten. „Másik kiemelendő eredmény, hogy a budapestiek egy újabb, a szelektíven gyűjthető hulladékok teljes palettáját átvenni képes, a hét minden napján nyitva tartó hulladékudvarral lettek gazdagabbak” – fogalmazott a városvezető.
„Az uniós irányelvek teljesítésében, a körforgásos hulladékgazdálkodáshoz vezető úton, sőt a BKM szakmai kompetenciájának bővülésében is fontos előrelépés, hogy új létesítményekkel gazdagodott a Budapesti Közművek,”
– fogalmazott Dr. Kiss Tibor, a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójának vezetője.
„A projekt sikere, és a fenntartható hulladékgazdálkodás szempontjából egyaránt fontos, hogy a jövőben minél többen vegyék igénybe mind a hulladékudvarokat, mind a két újrahasználati központot. Igazi eredményeket ugyanis csak a budapestiekkel együttműködve, közösen tudunk elérni”
– fogalmazott a BKM főigazgatója. ….

- KTK: újabb épületek születtek újjá a Budai Várban
- Karácsony Gergely Rákosrendezőről
- Ismét összefogtak a rendőrökkel a BKK-ellenőrök
- Kisebb tűz keletkezett a Puskás Arénában
- Lakat alatt a bulinegyed két neppere is
Hozzászólások