Maradjon a rendőri jelenlét az Örs vezér terén

Zugló vezetői arra kérik Pintér Sándor belügyminisztert, hogy továbbra is legyen állandó rendőri jelenlét a budapesti Örs vezér terén – közölte a MSZP pénteken az MTI-vel, arra hivatkozva: a közelmúltban nyilvánosságot kapott, hogy a téren egy banda tartotta rettegésben a járókelőket, koldultak és zaklatták az arra elhaladókat.

Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Zugló polgármestere és Tóth Csaba, MSZP-s országgyűlési képviselő levelében azt írta, két járőrpáros folyamatos jelenlétére lenne szükség a tér közbiztonságának fenntartásához, ennek érdekében személyes egyeztetést kezdeményeztek a belügyminiszterrel.


    Kiemelték, hogy mára a zuglói önkormányzat, a zuglói önkormányzati rendészet és a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyors és hatékony együttműködésének, valamint a demonstratív rendőri jelenlétnek köszönhetően jelentősen javult a helyzet, de közös érdek, hogy az elért eredmények hosszú távon is fennmaradjanak.
   

 “Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőrségnél közel 30 százalékos létszámhiány van, ami nehezíti a feladat teljesítését, ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy Budapest legforgalmasabb közlekedési csomópontjában ismét romoljon a közbiztonság”

– tették hozzá.


    Horváth Csaba és Tóth Csaba a levélben a rendőrséggel való további együttműködésről biztosította a belügyminisztert, hangsúlyozva, hogy bár a törvény szerint az Örs vezér terén kialakult helyzet rendezése elsősorban a rendőrség feladata, az önkormányzat a támogató szolgáltatásaival hozzá kíván járulni a megfelelő közbiztonság fenntartásához.


    Emlékeztettek arra, hogy Zugló önkormányzata az elmúlt években a pénzelvonások ellenére is sokszor és sokféle módon hozzájárult a rendőrség munkájához, a munkafeltételek javításához. Folyamatosan bővítik a térfigyelő kamerák számát, több szolgálati lakást biztosítottak a kerületi rendőröknek, emellett két személyautóval, tíz kerékpárral, mobiltelefonokkal segítették a munkájukat, a rendőrkapitányság épületébe pedig klímaberendezéseket szereltettek fel – áll a közleményben.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .