Közélet, XI. kerület

Nyomoz a rendőrség egy DK-s ügyében

Távfelügyelet Pécel
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Olvasási idő: 15 perc

Nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében, aki Budapest XI. kerületében kabinetfőnöke volt a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármesternek, László Imrének – közölte a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő azt mondta, bízik a vádemelésben a hűtlen kezelés miatti nyomozás végén, amelynek elrendelésére hosszú ideje várt.
    Felidézte, hogy Lakos Imre – akit “politikusbűnözőnek” nevezett – 8 millió forintot kapott másfél havi kabinetfőnöki tevékenységéért. A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke azt mondta, hogy végül az ő nyomásgyakorlása után bocsátották el a DK újbudai elnökét, az SZDSZ korábbi fővárosi elnökét, aki a közös megegyezéskor “pofátlan” végkielégítésben részesült.

Szponzorált tartalom

Duguláselhárítás Budapest Kónya Sándor duguláselhárítás Budapest

  • Illatos legyen a WC-d
    by dugulaselharitasbudapest on 2021.04.07. at 15:33

    A fürdőszoba mellett a WC árulkodik a legjobban arról, mennyire vagy igényes és kényes a tisztaságra. Mielőtt a vízkő vagy a különböző szennyeződések eltávolításába fognál, győződj meg arról, hogy megfelelően átjárható a WC lefolyócsöve. Ha a víz a kelleténél lassabban folyik le, érdemes alaposan kitisztítanod, ne várd meg, hogy teljesen elduguljon. Egy nagyobb tölcsérrel The post Illatos legyen a WC-d appeared first on Duguláselhárítás Budapest.


    Lakos Imre az úgynevezett “Kopaszi-gate-ben” is feltűnt. Másodfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ügyben, amelyben a vád az volt, hogy 2006-ban az önkormányzat pályáztatás nélkül játszott át magáncégeknek egy 38 hektáros területet. Végül a Kúrián felmentette őt az MSZP alkotmánybíró-jelöltje – mondta Novák Előd.
    A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a DK “fővárosának” nevezte Újbudát.
    Hangsúlyozta, hogy egy évig küzdött a 8 millió forintról szóló titkosított információért. Közölte: tudomása szerint maga Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tiltotta meg a kényes tény kiadását.
    Úgy fogalmazott, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd, “a másik DK-s politikusbűnöző” is “tízmilliókat zsebelhet be” a kerülettől, “vállalhatatlan szerződések” alapján. Arról adott például tanácsot, hogyan lehet megtagadni egy képviselő iratbetekintési jogát – mondta Novák Előd.
    Mindez nem zavarja a kerület átláthatósági megbízottját: a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szerint ez a tisztség ugyancsak kifizetőhelyként működik, mégpedig a Momentum Mozgalom számára.
    Novák Előd kijelentette, hogy pártja harmadik utat mutat “se Gyurcsány, se Orbán korrupt rendszerét el nem fogadva”.

További hírek a kerületből

Hírek XI. kerület Újbuda Magazinja

  • Kurucinfós képviselő az önkormányzatban
    by ujbuda on 2021.05.23. at 16:30

    Olvasási idő: 3 perc   Arold Péter Mi Hazánk Mozgalom alelnöke idén február végén résztulajdonosként bukkant fel egy cégben, amely a rasszista, antiszemita, a hatóságok által is üldözött Kuruc.info hirdetési felületeit értékesíti. – írja a media1.hu Novák annyira szélsőséges volt, hogy a Jobbikból is távoznia kellett, amit az után a felesége – aki szintén tagja lett a Mi Hazánk Mozgalomnak The post Kurucinfós képviselő az önkormányzatban appeared first on Hírek XI. kerület.

Ezt is olvassa el!
0

Hozzászólások