Főoldal / XI. kerület – archívum / Nyomoz a rendőrség egy DK-s ügyében

Nyomoz a rendőrség egy DK-s ügyében

Nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében, aki Budapest XI. kerületében kabinetfőnöke volt a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármesternek, László Imrének – közölte a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő azt mondta, bízik a vádemelésben a hűtlen kezelés miatti nyomozás végén, amelynek elrendelésére hosszú ideje várt.
    Felidézte, hogy Lakos Imre – akit „politikusbűnözőnek” nevezett – 8 millió forintot kapott másfél havi kabinetfőnöki tevékenységéért. A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke azt mondta, hogy végül az ő nyomásgyakorlása után bocsátották el a DK újbudai elnökét, az SZDSZ korábbi fővárosi elnökét, aki a közös megegyezéskor „pofátlan” végkielégítésben részesült.

Szponzorált tartalom


    Lakos Imre az úgynevezett „Kopaszi-gate-ben” is feltűnt. Másodfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ügyben, amelyben a vád az volt, hogy 2006-ban az önkormányzat pályáztatás nélkül játszott át magáncégeknek egy 38 hektáros területet. Végül a Kúrián felmentette őt az MSZP alkotmánybíró-jelöltje – mondta Novák Előd.
    A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a DK „fővárosának” nevezte Újbudát.
    Hangsúlyozta, hogy egy évig küzdött a 8 millió forintról szóló titkosított információért. Közölte: tudomása szerint maga Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tiltotta meg a kényes tény kiadását.
    Úgy fogalmazott, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd, „a másik DK-s politikusbűnöző” is „tízmilliókat zsebelhet be” a kerülettől, „vállalhatatlan szerződések” alapján. Arról adott például tanácsot, hogyan lehet megtagadni egy képviselő iratbetekintési jogát – mondta Novák Előd.
    Mindez nem zavarja a kerület átláthatósági megbízottját: a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szerint ez a tisztség ugyancsak kifizetőhelyként működik, mégpedig a Momentum Mozgalom számára.
    Novák Előd kijelentette, hogy pártja harmadik utat mutat „se Gyurcsány, se Orbán korrupt rendszerét el nem fogadva”.

További hírek a kerületből

  • Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely
    on 2026.10.12. at 21:21

    Péntek reggelre rendkívüli ülést hívott össze Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés számára. Az ülést a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója kezdeményezte, miután a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) október 1-jén több jelentős megállapodást kötött a kormány és Budapest együttműködéséről. A budapest.hu oldalon hétfőn közzétett tájékoztatás alapján a rendkívüli közgyűlés napirendjén egyelőre egyetlen előterjesztés szerepel, amely a főpolgármester The post Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely appeared first on Budapest 11 – Újbuda magazin.

Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szponzor partnereink

Kónya Sándor duguláselhárítás
Kónya Sándor duguláselhárítás
konténerbérlés Budapest
Könyvelés katásoknak, egyéni vállalkozóknak
Távfelügyelet Pécel, Isaszeg
Vonulószolgálat Pécel, Maglód, Isaszeg, Rákosmente
Dr. Jelenek János ügyvéd – ügyvédi iroda
Dr. Jelenek János ügyvéd