Hírek

Nagy a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke volt

Meg szeretnéd osztani?

Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született. Amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n 2002-ben, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott.

“Hogyan tudja 12 ember önkéntes munkában, munkaidő utáni találkozókkal megszervezni a Budapest Pride Felvonulást és az egy hónapos Budapest Pride Fesztivált?  Hogyan tud ez a csapat év közben emellett kampányokat szervezni, vidékre kitelepülni, közösségszervező munkát folytatni és menedzselni a közel 300 önkéntest? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Nagy Szilvi, amikor egy emberileg fenntartható civil szervezetet épített” – fogalmaz a közlemény.

Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született. Amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n 2002-ben, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott. Később az Egyesült Államokban közösségszervezői képesítést szerzett. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója és vezetője, 2003-tól pedig az Ösztrosokk leszbikus bulisorozat alapítója, szervezője lett.


Nagy Szilvia 2007-től szervezet a Budapest Pride-ot, ahol először a Budapest Pride Filmfesztiválon dolgozott, 2013-től pedig a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnökévé választották. 2016-ban az LMBTQ közösségért végzett kiemelkedő munkájáért elnyerte a Háttér-díjat, 2019-ben pedig a LIFT-díjat.

Nagy Szilviát 2016-ban rákkal diagnosztizálták. A betegségről nyíltan és őszintén beszélt, mert nem akarta, hogy a rák elszigetelje a közösségétől és a barátaitól – olvasható a közleményben – olvasható a hvg.hu internetes oldalon

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

5 − négy =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..