A 2019-ben megválasztott városvezetésnek tavaly októberben kellett szembesülnie az állatkerti Biodóm kapcsán felmerülő kérdésekre és bizonytalanságokra. Az eredeti beruházás értékét 12-15 milliárdra becsülték, de az idő múlásával az eredeti többszöröse lett az ár. A Fővárosi Közgyűlés még februárban döntött arról, hogy részletes elemzést kell készíteni a beruházással kapcsolatban, hogy kiderüljön, miért szálltak el ennyire a költségek, és mit kell tennie a városvezetésnek.
Hirdetés
Lakások és családi házak irodák és üzlethelyiségek kártevő mentesítése fertőtlenítése
„Mert az nem lehet kérdés, hogy ha egy befejezetlen emlékművet állított volna a Fővárosi Önkormányzat az elszálló költségvetéseknek, a végiggondolatlan beruházásoknak, annak Budapest és a város lakói látták volna kárát. A Biodómot tehát be kell fejezni” – írja Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-bejegyzésében. Az Enviroduna által készített jelentés szerint 16,4 milliárd forint szükséges a projekt befejezéséhez. Ebből 5,4 milliárd áll a főváros rendelkezésére.
Október 15-én a Fővárosi Közfejlesztési Tanács következő ülésén fog a főváros tárgyalni a kormánnyal arról, hogy a meg nem épülő Hermina Garázsból megmaradt 5,6 milliárd forintot a Biodómra fordítsák, és hogy további 5 milliárd forinttal támogassák saját projektjük befejezését.
„Véget vetünk az átláthatatalan közpénzköltéseknek, nyilvánossá tesszük a Biodómról készült jelentést, itt bárki számára elérhető. 2024-re pedig befejezzük a Biodómot, hogy a budapestiek ne csak bosszankodjanak miatta, hanem a hozzánk látogató turistákkal együtt örömüket leljék benne” – teszi hozzá a főpolgármester.
A jelentést itt lehet megtekinteni.
Ez még érdekes lehet

Belső feszültségek a fővárosban: Nem szavaztak Karácsonyék a BÖSZ-ben, majd üzentek egymásnak

Karácsony Gergely - Szintén örömteli fejlemény, hogy az Országgyűlés ma eltörölte az Orbán-kormány e...

Karácsony Gergely - Bennünket nem lehet megvesztegetni. És ezt még a főmegvesztegető is elismeri

Karácsony Gergely az EP-ben járt

Június 6-án leáll Budapest közlekedése

Maga az ügyészség állítja: kamu volt a ”Városháza-ügy”!

Lezajlott az év első Fővárosi Közgyűlése

Nem csillapodnak a kedélyek mini Dubajban

300 milliárd forintnyi uniós támogatás Budapestnek

További létszámcsökkentések várhatóak a fővárosi cégeknél?

A fővárosnak adott igazat az Alkotmánybíróság a kormánnyal szembeni perben














