A békásmegyeri rendőrök keresik az ismeretlen nőt.

Megosztom

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága 01030/2756/2019. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő 2019. október 30-án délután bekopogott egy Budapest III., Zsirai Miklós utcai lakásba azzal az indokkal, hogy régi, antik tárgyakat szeretne felvásárolni. Amikor bejutott a lakásba, elterelte a tulajdonos figyelmét, és ellopta a szobában talált pénzt, majd sietve távozott.

A feltételezett elkövetőről felvételek készültek.

" "

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Hasonló trükkel lopnak Kőbányán is

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint két ismeretlen nő 2019. december 10-én délután bekopogott egy idős asszonyhoz Budapest X. kerületében, Harmat utcai lakásának ajtaján azzal az ürüggyel, hogy különféle használt tárgyakat gyűjtenek. A lakás tulajdonosa beengedte a két látogatót, ahol egyikük elterelte a figyelmét, míg társa ez idő alatt az asszony táskájában lévő pénztárcából ellopott 46.000 forintot.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

 

 

 

 

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható nőket felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .