Gazdaság

Emelkedő részvényindex a tőzsdén

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
0 0 vote
Article Rating

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,83 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 40 848,04 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a nemzetközi piac eseménytelen volt, a BÉT-en irányt nem nagyon mutató, alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés. A keddi kamatdöntést követő monetáris politikai kommunikációnak nem volt különösebb hatása a részvénypiacra, a forint a nap vége felé kicsit erősödött. A vezető elemző kiemelte, hogy tovább veszik a Richtert, úgy vélte, a technikai vevőkön túl valószínűleg olyanok is érkeznek, akik a tartósan gyengébb forintra gondolva vonzónak látják a papírt.
A Mol árfolyama 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2976 forintra csökkent, 871,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 630 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 107,9 millió forint volt.
A Richter-papírok 56 forinttal, 1,12 százalékkal 5050 forintra erősödtek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4296,28 ponton zárt kedden, ez 7,42 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Related Posts
Még mindig a Karácsony üríti ki legjobban a pénztárcákat

Idén 1200 milliárd forintot költhetnek a magyarok karácsonykor, decemberben, ami rekordot jelent - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség Érdekel

A Liget-projekt

Arold Péter Gazdasági hírek Mindig is köztudott volt, hogy minden kormányzat kiépíti a saját gazdasági hátterét és azt is tudjuk, Érdekel

Van rá 90 milliárd

Kilencvenmilliárdért építi meg az új Duna-hidat Paksnál a kormány kedvenc útépítője. A Duna Aszfalt építheti meg a Paks és Kalocsa Érdekel

Duna House

Jövőre csökkenő forgalomra és 3-7 százalékos általános áremelkedésre számít a lakóingatlan piacon a Duna House, amelynek előrejelzése szerint 2020-ban 130-150 Érdekel

Demján Sándor adakozásait a magyar adófizetők állták a Müpa extraprofitjából

Demján Sándor tulajdonképpen a mi zsebükből jótékonykodott? Sokáig egy pusztuló teherpályaudvar volt a Duna pesti partján a Petőfi hídtól délre, Érdekel

Construma és OtthonDesign szakkiállítás 2020. október 7-11.

Eredetileg április elsején nyitotta volna meg kapuit az idei Construma és OtthonDesign szakkiállítás, de a járványhelyzet miatt a szervezők júniusra Érdekel

Gazdasági beszámolók elfogadva

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) és a Közbeszerzési Hatóság (KH) 2019-es beszámolóit a Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdán. A GVH elnöke úgy Érdekel

Ismét a legvonzóbb vállalatok között

Több ezer diploma előtt álló műszakis szavazott újra a Boschra A magyarországi Bosch az egyik legkeresettebb munkahely a diploma előtt Érdekel

Válságkasszát nyitott a kormány

A munkaügyi tárca szerdán bejelentette: több olyan programot indít, amellyel a munkahelyek megőrzését és az új állások létrehozását segíti. A Érdekel

Hirdetés – Épület bontás

Építőipari tevékenység, építés, bontás, generál kivitelezés. Építőipari vállalkozásunk professzionális felszereléssel, berendezésekkel, képzett kollégákkal, szakértelemmel vállal épületbontást, vasszerkezetes épületek roncsba bontását Érdekel

0 0 vote
Article Rating

Hozzászólások

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments