A Tungsram gyárterület jövője volt a Design Week 2025 kiemelt szakmai eseményének fókuszában. Urbanisták, építészek és fejlesztési szakértők indítottak párbeszédet az egykori ipari zónában rejlő hatalmas potenciál kiaknázásáról és a területnek a városszövetbe való sikeres integrálásáról.
A Design Week 2025 rendezvénysorozat kiemelt eseményeként október 17-én különleges, szakmai célú kiállítást, bejárást és kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a bezárt Tungsram gyár óriási területén. Az esemény célja az volt, hogy elindítsa a szakmai diskurzust a helyszín jövőbeli fejlesztési lehetőségeiről, fókuszban a területben rejlő potenciállal és a városszövetbe való sikeres integrációval.
Az eseményt Szakál Andrea és Probstner Petra szervezők egy élményalapú, nyolc állomásból álló pop-up kiállítással vezették fel, amely a Tungsram gyár történetét az egyedi helyszínen talált tárgyakon keresztül mutatta be. A bejárást követően kerekasztal-beszélgetések keretében urbanisták, építészek, valamint a közösségi ingatlanfejlesztés képviselői vettek részt, többek között Baróthy Anna (S39 Hybrid Design), Prof. Dr. Csontos Györgyi (Óbudai Egyetem – Ybl Miklós Építéstudományi Kar), Herczeg László (építész), Hory Gergely (BME Építészmérnöki kar, urbanisztika tanszék), Kiss Gábor (Ingatlanfejlesztői Kerekasztal, Metrodom), Pósfai Zsuzsanna (Szövetség a Közösségi Ingatlanfejlesztésért), Nagy Csaba (építész, Archikon) és Lamos Péter (építészmérnök, Veszprém 2030 Kft. ügyvezető, Várpalota város főépítésze).
A szakértők egyöntetűen egyetértettek abban, hogy a Tungsram területe elképesztően sok erőforrással bír, ugyanakkor a hasznosításának nagyon összetett és komplex szemléletet kell tükröznie. Kiemelték, hogy az ipari és technológiai örökség mellett fontos a helyszín egykori közösségformáló szerepének szellemiségét is figyelembe venni, hiszen a gyár Újpest és környékének éltető energiája volt.
A beszélgetések során az is elhangzott, hogy a terület újrahasznosítási folyamata során kiemelt figyelemmel kell lenni a közösségi szempontok integrálására. A szakértői párbeszédek alapján elengedhetetlen, hogy a terület ne maradjon elzárt terület, hiszen korábban a gyár körül erős humán és kulturális háló, vibráló élet volt. A területet mindenképpen meg kell nyitni a városrész felé, ami az utcaszerkezetek feltárásával érhető el, ezzel lehetővé téve, hogy a városszövet folytatódjon az egykori gyár területén. Mindemellett a fejlesztésnek biztosítania kell, hogy a terület aktívan bekapcsolódjon a környéken élők életébe.
A panelek során körvonalazódott, hogy a terület fejlesztésében az értékekre építő, a helyi adottságokat figyelembe vevő, komplex szemlélet indokolt. A résztvevők szerint egy fejlesztés akkor lehet igazán sikeres, ha párbeszédre épül, és képes az ipari örökség karakteres elemeit kreatívan beépíteni az új funkciókba, miközben a fenntarthatósági szempontokat is érvényesíti.
A szervezők célja, hogy a Design Week keretében elindított párbeszédet fenntartsák, és a jövőben is aktív platformot biztosítsanak a Tungsram területét érintő szakmai diskurzus folytatásához.
Ez egy újabb dominó, ami eldőlt a választások után: Kiss László, Óbuda polgármestere 2026. április 14-én bejelentette, hogy kilép a Demokratikus Koalícióból (DK). A döntés hátterében egy nyílt politikai „hűtlenség” áll, amit Kiss maga ismert el. Beigazolódtak a pletykák: Kiss László, a III. kerület polgármestere kilépett a Demokratikus Koalícióból. A politikus nem várta meg a
A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő)
Péntek éjjel megállt az idő a Göncz Árpád városközpontnál. Öt autó ütközött, egy pedig a mélybe zuhant. Két élet odaveszett. Ez a baleset nemcsak a gyászról szól, hanem egy súlyos figyelmeztetés is: a budapesti utak éjszakai biztonsága továbbra is megoldatlan probléma. Vajon hány ilyen tragédia kell még ahhoz, hogy a technikai védelem (korlátok, kamerák) és
Befejeződött a Thököly út Hungária körút és Mexikói út közötti szakaszának felújítása – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. A munkálatok lezárásával egy régóta problémás útszakasz újult meg, amely nap mint nap jelentős forgalmat bonyolít le. A felújítás nem egyszerű kátyúzás volt, hanem teljes körű beavatkozás. Ez azért lényeges különbség, mert míg a kátyúzás csak ideiglenes
Budapest X. kerületben az alábbi járda- és útburkolatbontási munkálatok várhatóak, illetve zajlanak. A Magyar Telekom Nyrt. megbízásából a Best-Tel Kft. a Déli ipari terület 28-as kábelirány, távközlési alépítmény létesítése, Újhegyi úti kiviteli munkáit 2026. március 25-én megkezdi. Várható befejezés: 2026. május 13.; A Magyar Telekom Nyrt.megbízásából a Best-Tel Kft. a Déli ipari terület 28-as kábelirány, távközlési alépítmény