Home / Közlekedés / Kedvezményes reptéri járat Budapesten – októbertől mindenkinek 1000 forintért

Kedvezményes reptéri járat Budapesten – októbertől mindenkinek 1000 forintért

Október 1-jétől kedvezményes áron vehetik igénybe a fővárosiak a 100E reptéri expresszt. A Fővárosi Közgyűlés néhány hónappal ezelőtt – javaslat alapján – úgy döntött, hogy a Budapesten érvényes bérlettel rendelkező utasoknak jelentősen olcsóbb legyen a Liszt Ferenc repülőtérre közlekedő járat. Ennek eredményeként a bérlettel rendelkezők 2200, rövidesen 2500 forint helyett mindössze 1000 forintért juthatnak ki a repülőtérre.

A döntés különösen a helyieknek kedvez: eddig egy négytagú családnak akár tízezer forintjába is kerülhetett a reptérre jutás, ami sok esetben már vetekedett a fapados repülőjegyek árával. Az új, kedvezményes jegy októbertől elérhető lesz a BudapestGO applikációban. Azoknak a legegyszerűbb a helyzetük, akik bérletüket is ott vásárolták, de a papíralapú bérlettel rendelkezők, illetve a MÁV alkalmazásában bérletet vásárlók sem maradnak ki: ők egymás után bemutatva mindkét terméket szintén jogosultak lesznek a kedvezményre.

A BKK átmeneti jelleggel biztosítja ezt a megoldást, ugyanakkor cél a folyamat digitalizálása. Az év végéig a BudapestGO-ban olyan fejlesztések indulnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkáltatók kuponkód segítségével mobilon használható bérletet adhassanak dolgozóiknak. Ez nemcsak a reptéri kedvezmény miatt előnyös, hanem más, az applikáción keresztül elérhető kedvezmények – például fürdőbelépő vagy jövő nyártól parkolás – esetében is.

Addig is a MÁV appot használók számára fennmarad a lehetőség, hogy a BudapestGO-ban külön megvásárolt kedvezményes reptéri jegyet használják, amíg a kiegészítő jegy a vasút saját applikációjában is elérhetővé nem válik – közölte Vitézy Dávid közösségi oldalán.


  • LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ: Hétvégi forgalomkorlátozások és közvilágítás-fejlesztés lesz a Mester utcában
    Tájékoztatjuk a lakosságot és a közlekedőket, hogy megkezdődik a Mester utca közvilágítási hálózatának tervezett modernizációja. A munkálatok során a szakemberek korszerű, energiatakarékos lámpatestekre cserélik a meglévőket a Ferenc körút és a Haller utca közötti útszakaszon. A munkavégzés tervezett ideje: Várható forgalmi változások és korlátozások: A zavartalan és biztonságos munkavégzés érdekében a hétvége folyamán az alábbi
  • Célegyenesben a Flórián téri északi felüljáró: Már 70% felett a készültség
    Látványos szakaszához ért az óbudai Flórián téri felüljárók rekonstrukciója: a beruházás műszaki készültsége már meghaladta a 70 százalékot. A bontási fázis után a szakemberek jelenleg az északi híd szerkezetének megerősítésén és a hídépítési feladatokon dolgoznak. Milyen munkálatok zajlanak most? A BKK beruházásában zajló modernizáció során a kivitelező a híd alapvető tartószerkezetét és vasbeton elemeit újítja
  • Megszűnhet a Népszínház utcai buszvégállomás – 2027-re új közteret ígér Józsefváros
    Józsefváros 250. születésnapjára, 2027-re megszűnhet a Népszínház utcai buszvégállomás, és a kerület kezelésében lévő szakaszon új, korszerű, belvárosi léptékű közteret alakítanának ki. A bejelentés szerint a régóta vitatott végállomás helyén olyan tér jöhet létre, amely nem pusztán közlekedési csomópontként, hanem valódi városi találkozóhelyként működhet. Pikó András polgármester közlése szerint a kerület 100 millió forinttal járul
  • Apa! Kezdődik! – elindul a ferencvárosi Mester belső szakaszának megújítása
    Tervezetten május 13-án, szerdán elindul a ferencvárosi Mester utca belső szakaszának megújítása. A kivitelezés miatt a Ferenc körút és a Haller utca között ideiglenes forgalmi változásokra kell számítaniuk a gyalogosoknak és az autósoknak. A munkák során a közúti forgalmat elterelik: az első ütemben az autósok jellemzően a villamosvágányokon haladhatnak. A BKK a torlódások csökkentése érdekében
  • Hétfőn indul az újpesti útfelújítás: hónapokra változik a forgalom az István úton és a Pozsonyi utcában
    Március 16-án, hétfőn elindul az Újpest közlekedését meghatározó útfelújítás az István úton és a Pozsonyi utcában. A kivitelező már átvette a munkaterületet, és megkezdte az előkészületeket. A beruházás hónapokra jelentősen átalakítja a forgalmi rendet: az első ütemben a Pozsonyi utca Madridi út és Tél utca közötti szakaszán – mindkét oldalon –, valamint a Pozsonyi utca

Facebook hozzászólás

Budapesti közélet

Voks

Legutóbbi bejegyzések