Hiába történt szörnyű tragédia a közelmúltban, az ezt övező közfelháborodás sem elegendő a változáshoz: a rendőrség éjszakai mérése során három óra alatt 81 gyorshajtót mértek be, volt, aki 167 km/h-val száguldott a gázolás helyszíne közelében.
A BKK – Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút most induló, gyorshajtás-elleni kampánya világossá teszi, hogy nem véletlen a sebességhatárok meghatározása, azok betartása pedig életbevágó, hiszen a kisebb kihágásnak is tragikus következményei lehetnek.
Mindemellett természetesen a Fővárosi Önkormányzat is számos intézkedést hozott az elmúlt években:
- Csökkentettük a sebességet a 30-as zónák kiterjesztésével és nagyobb utak esetében a 60-as/70-es határok 50-re csökkentésével.
- Új zebrákat hoztunk létre, valamint felújítottuk a mintegy 5000 budapesti zebra több mint felét.
- Elkülönített programot indítottunk az útburkolati jelek újrafestésére.
- A számos új kerékpársáv mellett, idén kialakítottuk Budapest első védett kerékpársávját is.
- Városszerte több helyszínen alakítottunk át veszélyes kereszteződéseket.
- Elfogadtuk a BKK által előkészített Közlekedésbiztonsági Stratégiát is.
- Elég volt!
- Közmédia? A fenét!
- Eljött az idő, hogy Budapest-pártiak legyünk!
- Úgy néz ki, nem lesz karácsonyi díszkivilágítás Budapesten
- Ebben a négyesben nem számít, hogy ki kicsoda
Ez még érdekes lehet
Közmédia? A fenét!május 24, 2023
Úgy néz ki, nem lesz karácsonyi díszkivilágítás Budapestennovember 2, 2022
Ebben a négyesben nem számít, hogy ki kicsodaszeptember 30, 2022
A gyalogosoké lesz a Szabadság híd az autómentes hétvégénszeptember 16, 2022
Októbertől igényelhetik a rezsitámogatást a rászorulókaugusztus 29, 2022
Karácsony: nem az erdők kivágása jelenti az energiaválság megoldásátaugusztus 6, 2022
150 új busz áll majd forgalombajúlius 9, 2022
Az EU-s források kellenek a fogaskerekű fejlesztéséhez!május 2, 2022
Főpolgármester: nem korlátozható a közoktatási intézményekben dolgozók sztrájkhoz való joga!január 26, 2022
Kiállítás a rendszerváltáskori szoboráthelyezésekről a BTM Vármúzeumbanoktóber 15, 2021
Alkotmányellenes a kormány döntésefebruár 19, 2021
Újabb bérlakásokat adott ki a Fővárosdecember 23, 2020
Hozzászólások