Duna Művészegyüttes – A Duna balladái

Megosztom

A hideg idő beköszöntével kulturális feltöltődésre csábítunk mindenkit, hiszen november második fele a premierek időszaka lesz a Táncszínházban.

Duna Művészegyüttes

A Duna balladái
Táncok és imák a Duna mentén

2022.november 18., péntek, 19.00

Nemzeti Táncszínház – Nagyterem

A Duna mentén élő népek számára a Duna az életet jelentő, nyugalmat árasztó hatalmas folyam, mely természetéből fakadóan határoz meg sorsokat, megmaradásunk kötelező záloga.

A Fekete erdőtől a Fekete tengerig minden nép azonosul az embert próbáló és formáló nagy folyó-toposszal, mely a kezdetektől fogva hatást gyakorolt hagyományos műveltségükre. A Duna a tisztaság és megtisztulás szimbóluma, erőt adó ihlető forrása megannyi művésznek.

A jubileumi évünket lezáró bemutatónk címe – A Duna balladái – egyfajta romantikus költőiségre utal, de a ballada szó eredeti jelentésére: a táncra is. A Duna-menti népek táncaiból és zenéiből merítkezve énekeljük, illetve táncoljuk el a dunai ember életérzéseit, a nagy folyamhoz kötődő rítusait.


Előadják: Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar

Közreműködik: Szent Efrém Férfikar, Gera Gábor

Zenei szerkesztők: Ifj. Csoóri Sándor, Bubnó Tamás, Bubnó Lőrinc

Zeneszerzők: Ifj. Csoóri Sándor, Gera Gábor

Díszlettervező: Michac Gábor

Jelmeztervező: Túri Erzsébet

Fénytervező: Lendvai Károly

Táncmesterek: Csoltói József, Csoltóiné Szalai Márta, Farkas Máté, Borbély Beatrix, Sáfrán Balázs, Szabó-Kenéz Enikő, Ónodi Béla

Tánckarvezetők: Soós Gyula András, Bonifert Katalin

Koreográfusok: Hégli Dusán, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor Rendező: Juhász Zsolt


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .