A DK-s vezetésű Újbuda önkormányzatában „elburjánzott” korrupció miatt feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnöke szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hirdetés
Ágyi poloska irtás Budapest
A XI. kerület önkormányzata, a DK-s alpolgármester utasítására, versenyeztetés nélkül az MSZP helyi elnökségi tagja által vezetett Ázsia Boltból vásárolt 13 millió forintért túlárazott tartós élelmiszert – közölte Novák Előd, aki a kerület önkormányzati képviselője is egyben.
A megvásárolt élelmiszereket tartalmazó csomagokat ezt követően 5300 forintért árulták az újbudai polgároknak, szociális intézkedésként beállítva az akciót – tette hozzá a politikus.
Mint elmondta: a márciusban összeállított csomagokat a koronavírus-járvány első hulláma idején úgy hirdették a kerületi lapban, hogy annak megvásárlásával a helyiek elkerülhetik a bolti beszerzéssel járó fertőzésveszélyt.
A 16 féle rossz minőségű, egészségtelen termékből álló csomagok az önkormányzat nyakán maradtak; a 3 ezer csomagból csak 43-at tudtak eladni – közölte.
A beszerzésre a DK alpolgármesterének, Bakai-Nagy Zitának a nyomására került sor, ő utasította az önkormányzat üzemeltető cégének vezetőjét, hogy versenyeztetés helyett kifejezetten az MSZP helyi elnökségi tagja, Baráz András által vezetett, nem is Újbudán működő Ázsia Boltból vásárolják a termékeket – ismertette.
Közlése szerint, a 13 millió forinton felül 381 ezer forintot fizetett az önkormányzat a szállításért, illetve a 9 ezer reklámzacskóért további 405 ezer forintot.
Példaként említette, hogy a 6 ezer liter tejből 161 dobozt selejtezni kellett, a szintén 6 ezer kenyér darabjáért 480 forintot fizettek, a rizs kilójáért pedig 565 forintot.
Szerinte a termékek bármilyen nagyáruházban olcsóbban beszerezhetőek lettek volna, a kenyér például 200 forintért, a rizs pedig 350 forintért.
Ugyanakkor a cukrot is 300 forintért, vagyis a piaci ár feletti áron vették kilónként – mondta a politikus.
Ez még érdekes lehet

Október 23. Budapesten: a 70. évforduló legfontosabb megemlékezései

Tizenöt év után búcsúzik az ATV-től Rónai Egon

Tisztítják a Rákóczi hidat szombaton

Mi történt Németh Szilárddal? Háttérbe szorult a csepeli politika egykori meghatározó szereplője

Magyar Péter a TISZA vezetése elé viszi Kaprinyák Tibor ügyét

Fodor Gábor: Miért kell vezetőszáron elvinni embereket?

Bilincs és rabszállító: Így bukott meg a budapesti „parkolási és kertészeti maffia”


A szag buktatta le a dilert Újbudán

Polgármesteri beszámoló a július 14-i képviselő-testületi ülésről

Elhunyt Schmuck Andor













