Arold Péter Politikai hírek
Deutsch fizetett-írja Facebook bejegyzésében Dobrev Klára EP képviselő, majd így folytatja –
„Már fejben tartani is lehetetlen, hogy melyik velem kapcsolatos hazugsága miatt kellett a bíróság döntése alapján fizetnie ötszázezer forintot.
Megtette. Mi meg azt a pénzt akkor Iványi Gábor egyházának adjuk. Ha már törvényszegő módon meg akarják őket fojtani, akkor legalább a Fidesz hazugság pénze hozzájuk érkezzen. Jobb helyen lesz náluk!’
2018-ban Deutsch elvesztett egy pert Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára cége, az Altus Zrt.-vel szemben jó hírnév megsértése miatt. Akkor a bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte a fideszes politikust. Idén májusban pedig a Miniszterelnökség kért elnézést a cégtől egy valótlan híresztelés miatt.
Orbán Viktor gyermekeit is megkeresztelő Iványi Gábor egyháza igen nehéz helyzetbe került, már alkalmazottjait sem tudja kifizetni. Az index.hu írása szerint. Meglátása szerint egyházi státuszuk viaszadásával megoldódna a problémájuk. Mint ismeretes, a kormány ezt a státuszt azonban nyolc éve elvették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől, így a személyi jövedelemadó egy százalékára sem pályázhatnak. Azóta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is kimondta: ez jogsértő, a kormány azonban nem adta vissza Iványiék státuszát.
Ez még érdekes lehet

Október 23. Budapesten: a 70. évforduló legfontosabb megemlékezései

Tizenöt év után búcsúzik az ATV-től Rónai Egon

Mi történt Németh Szilárddal? Háttérbe szorult a csepeli politika egykori meghatározó szereplője

Magyar Péter a TISZA vezetése elé viszi Kaprinyák Tibor ügyét

Fodor Gábor: Miért kell vezetőszáron elvinni embereket?

Bilincs és rabszállító: Így bukott meg a budapesti „parkolási és kertészeti maffia”


Polgármesteri beszámoló a július 14-i képviselő-testületi ülésről

Elhunyt Schmuck Andor

DK: a biztosítók és a bankok teljesítsék az ígéretüket!

MKKP - „Legyen mindenki egyforma!”














