Már vagy 50 éve hordjuk ki minden évben a felhalmozott szemetünket (lom) a kapunk elé, vagy a sarokra. Minél közelebbi időszakot veszünk 2024-hez, annál több feleslegessé vált – jó ha két évig működött – holminktól válunk meg. Ez most változni fog.
A MOHU lépett. Íme a részletek a Telex jóvoltából
- Egy-egy kerületben az előre megadott időpontban akár 10 db őrzött gyűjtőpontra lehet elvinni a kidobásra szánt lomot. A gyűjtőpont legtávolabb 800-1000 méterre lehet egy lakástól, jellemzően ennél jóval közelebb lesz. Valamennyi gyűjtőpont 3 napig tart nyitva.
- A házhoz menő szolgáltatás nem szűnik meg, igény szerint a kerületi
önkormányzatoknak lehetősége lesz rászorultsági alapon kijelölni adott címeket, ahova a szolgáltató térítésmentesen házhoz megy, és elhozza a lomot. - Egész évben már jelenleg is rendelkezésre áll a megrendelhető díjköteles házhoz menő lomtalanítási szolgáltatás is.
- A kontrollált lomtalanítás sikeresen működik szinte az összes Európai Uniós
nagyvárosban, de a hazai nagy vidéki városokban is Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. Budapest azon kevés település közé tartozik, ahol még a ház elé ömlesztve kirakott lomtalanítás a jellemző. - A megoldás támogatja a környezettudatos, és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszerek működtetését és összhangban van a hazai jogszabályi környezettel, a körforgásos hulladékgazdaság elveivel.
- A kontrollált körülmények közötti átvétel tiszta hulladékfrakciókat eredményez, amik jól újrahasznosíthatók. Ráadásul a veszélyes hulladékától is szabályos módon szabadulhat meg a lakosság.
- Az új rendszerben a mindinkább elfogadottá váló környezettudatos
hulladékgazdálkodás elveit az egyéni szinten is könnyebb megvalósítani, hiszen a megoldás lehetőséget biztosít a személyes társadalmi felelősségvállalásra. - Az új rendszernek köszönhetően a városkép tiszta és rendezett marad a lomtalanítás idejére is, ami egy turisták által látogatott világváros esetében alapvető.
- Az új rendszerben a lakosság mindennapjait a legkevésbé érinti a lomtalanítás. Nem a ház elé lesz kidobva mindenfajta szemét, hanem egy biztonságos, őrzött helyen konténerekben szelektíven lehet leadni. A lomtalanítás ideje alatt a hulladék elszállítása folyamatos.
- Úgy tűnik ennek is befellegzett
- In Memoriam Antall József
- Varju László lemondott képviselői mandátumáról
- Nem támogatják az óvodák racionalizálását Csepelen
- Ünnepeljünk együtt fenntarthatóan az adventi időszakban a Klauzál téri Vásárcsarnokban!
Ez még érdekes lehet
In Memoriam Antall Józsefdecember 13, 2024
Varju László lemondott képviselői mandátumáróldecember 9, 2024
Kovács Gergő szívesen látná a Dunát a körútondecember 3, 2024
Putyint az AI helyettesíti?november 24, 2024
Tovább bontják egykori Tündérhegyi Pszichiátria elővédett státuszban lévő épületétnovember 22, 2024
Magyar Péter most a gyermekvédelmet veszi célbanovember 22, 2024
Véleményezze a Lakásrendelet és a Szociális rendelet módosítását!november 22, 2024
Ingyenes szűrés a JEK-bennovember 13, 2024
Tovább árad a lehallgatási botránynovember 12, 2024
Tűz ütött ki Budapesten a Király utcábannovember 10, 2024
Kertész Imrére emlékezünk - 95 éve született a magyar Nobel-díjas írónovember 10, 2024
Ingyenes szűrés a JEK-bennovember 6, 2024
Hozzászólások