Főoldal / XVIII. kerület / Magyar többségi tulajdon a reptéren

Magyar többségi tulajdon a reptéren

BUD reptér

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően ma, azaz 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.

Nagy Márton a Magyarország Kormánya honlapján közölte, hogy újra magyar többségi tulajdonba került a Liszt Ferenc Nemzetközi reptér.

A mai megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

A visszavásárlás érdekében az állam több vagyonelemet is értékesített. Az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).

A kormány elvárása egyértelmű: a lakosságot és a gazdaságot magas színvonalon kiszolgáló légikikötőre van szükség. A reptér jövőbeli célkitűzéseit és üzleti tervét a tulajdonosi joggyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium és a VINCI július elején, közös sajtótájékoztató keretében ismerteti.


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szponzor partnereink

Kónya Sándor duguláselhárítás
Kónya Sándor duguláselhárítás
konténerbérlés Budapest
Könyvelés katásoknak, egyéni vállalkozóknak
Távfelügyelet Pécel, Isaszeg
Vonulószolgálat Pécel, Maglód, Isaszeg, Rákosmente
Dr. Jelenek János ügyvéd – ügyvédi iroda
Dr. Jelenek János ügyvéd