Ennyi információja volt kezdetben a fővárosi nyomozóknak, négy nappal később mégis elfogták a két feltételezett tettest. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés kísérlete és rablás miatt folytatja a nyomozást írja a police.hu
Életveszélyes mellkasi szúrt sérüléssel ment be egy férfi 2022. április 9-én reggel egy VIII. kerületi kórházba. Iratok nem voltak nála – mielőtt megműtötték volna, csak annyit mondott, hogy valahol egy aluljáróban késelték meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói aprólékos adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során feltérképezték a sértett útvonalát is. A nyomozásban az áttörés április 13-án következett be, amikor a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon egy más bűncselekmény miatt kihallgatott férfival kapcsolatban felmerült, hogy összefüggésbe hozható a szurkálással.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 30 éves L. Gábor és társa, a 44 éves K. Eduárd április 9-én éjfél után a IX. kerületben, az Üllői úton szemelte ki későbbi áldozatukat, aki cigarettát kért tőlük. Követték, majd pénzt követeltek tőle, végül a fiatalabb elkövető mellkason szúrta, és elvették 400 forintját. Az életveszélyesen megsebesített 34 éves férfi csak több mint nyolc órával később ment kórházba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a két feltételezett tettest április 13-án őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
L. Gábort nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett kísérletével, K. Eduárdot felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítják. A nyomozás adatai szerint a két elkövető a támadást követően a XIII. kerületben, a Róbert Károly körúton feltört egy parkoló autót, abban elrejtették a bűncselekményhez használt kést, majd felgyújtották a járművet – ezért rongálás bűntett miatt is eljárás indult velük szemben.
- Körözik Matolcsy Ádámot: a jegybanki alapítványoktól az elfogatóparancsig
- Gáz-riasztó pisztollyal fenyegetőzött egy autós Újpalotán
- Feloldották a lezárást: hatástalanították az Üllői útnál talált világháborús bombát
- Több rendőrt szeretnének a KÖKI környékén a rablások után
- Kiürítés és lezárás a XVIII. kerületben
Ez még érdekes lehet

Október 23. Józsefvárosban: megemlékezés, kiállítások és két kamasz naplója

Körözik Matolcsy Ádámot: a jegybanki alapítványoktól az elfogatóparancsig

Budavárban szigorúbb városképi szabályok jönnek az üzleteknek – egy részük már hatályos

Gáz-riasztó pisztollyal fenyegetőzött egy autós Újpalotán

Ma este kezdődik a hálózatöblítés – hét budapesti kerületben változhat a vízellátás

Feloldották a lezárást: hatástalanították az Üllői útnál talált világháborús bombát

Több rendőrt szeretnének a KÖKI környékén a rablások után

Kiürítés és lezárás a XVIII. kerületben

A testvérére terelte a gyanút a csokitolvaj

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapes...

Milliókat érő nemzetközi drogszállítmányt kapcsoltak le Kőbányán – Kínai és cseh futár került rács m...















