Karácsony másnapján negyed tizenegykor érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Budapest XVII. kerületében szén-monoxid-mérgezés történt.
A Borsó utcában egy 120 négyzetméteres családi ház előterében egy nyílt égésterű gázkazán és egy szintén nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt jól szigetelő nyílászárók mellett. Az épületben négyen tartózkodtak, mind a négyen szén-monoxid-mérgezést szenvedtek. Egy felnőtt elájult, egy három hónapos kisbaba pedig életét vesztette. A helyszínen olyan magas szén-monoxid-koncentráció volt, amelytől a mérőműszer is kiakadt.
A legtöbbször akkor keletkezik szén-monoxid, amikor zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a rendkívül mérgező szén-monoxid. Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha szellőztetni, az ablakokba légbevezetőket kell szerelni. Emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.
- Felsőoktatási Véradó Hetek: rekordszámú első véradó jelentkezett
- Fővárosi Közgyűlés – Elfogadták a fővárosi átláthatósági rendeletet
- Kína azt csinál itt, amit akar
- Niedermüller Péternél elgurult a gyógyszer – Legyen hétvégén is fizetős a parkolás Erzsébetvárosban!
- Visszakapja eredeti funkcióját a Sportpont
Hozzászólások