A rendőrök tizenöt órán belül elfogták azt a feltételezett támadót, aki vasárnapra virradó éjszaka életveszélyesen megsebesített egy férfit a fővárosban.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. február 19-én 2 óra 10 perc körül a Budapest, V. kerület, Erzsébet téren két társaság szólalkozott össze, mely következtében ezidáig ismeretlen tettes egy hegyes eszközzel megszúrt egy férfit. A sértettet életveszélyes sérüléssel kórházba szállították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hajtóvadászatot indított az elkövető felkutatása érdekében.
A feltételezett elkövetőt a rendőrök azonosították, és kőbányai lakásán elfogták. A 18 éves fiatal elszámoltatása folyamatban van.
Néhány éve hasonló eset történt, szintén az Erzsébet térnél a József Attila utcában
Akkor a kiérkező rendőrök két úttesten fekvő embert találtak, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.
Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra, akiknek az elszámoltatását megkezdték.
- 10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?
- Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapesten
- Elment Bill Kapitány – Deák Bill Gyulára emlékezünk
- Busz alatt szakadt be az út Rákospalotán – hat embert vittek kórházba
- Boglári Szüreti Fesztivál 2026














